Ha egy olyan ismerősöm halt meg aki megbántott akkor az normális, hogy nem sajnálom?

Sőt, nem csak az, hogy nem sajnálom hanem igaziból örülök is neki.

2 ilyen emberről lesz most szó. Ezek valós történetek és megtörtént dolgok szóval ez nem csak kitaláció és ha ez meg az lenne akkor mit kéne éreznem hanem konkrét eset.

Az egyik ilyen ember az általános iskolás volt osztálytársam. Ez a srác egész 8 éven keresztül szívatott és bántott/vert. Gyomorgörccsel mentem minden nap a suliba. Leégetett és suli után is zaklatott. Kaputelefonozgatott és dolgokat terjesztett rólam. Igaziból nem akarom ragozni, eltudjátok képzelni. De igaziból a karma utolérte mert 18 évesen belehalt a rákba.

A másik egy lány akivel "jártam" (inkább csak randik voltak, nem jöttünk össze majd kifejtem) egy ideig. Messengeren beszélgettünk, videó chatelgettünk, találkozgattunk. De egy idő után kiderült neki 1 éve van barátja és velem csak hülyéskedett és szórakozott. Az utolsó randira meg sem jelent, mikor már ott voltam néztem rá a telefonra és láttam letiltott. A szememben egy semmivé vált, ennyire gerinctelen dolog még nem történt velem azóta. Egyébként gyógyíthatatlan beteg volt (kezeléssel megállítható de nem gyógyítható) és nem tudom, a halál árnyékában élni akart és ki kihasznált és az érzéseimmel is játszott... Én ott voltam mellette, segítettem, támogattam, vittem kezelésre meg minden volt, hogy ő kért meg mert fél (a barátja 200km re lakott vagy mi, ezt csak utólag derült ki amikor letiltott elkezdtem nyomozni és derült ki, gondolom a pasija mondta tiltson le vagy nem tudom) Ő 19 éves volt mikor meghalt.

Rossz ember vagyok amiért még örülök is, hogy akik bántottak már nem élnek? Eddig nem hittem de most nagyon hiszek már a Karmában. Mert ezt nem nagyon lehet mással magyarázni... Egyszerűen boldogít ez a tudat is, hogy aki bánt/rosszat tesz nekem elnyeri méltó büntetését. Örülök, hogy van értelme jónak lenni. És még az a tudat többet nem találkozom velük és nem bántanak, nincs kínos szitu ha összefutnánk vagy ilyesmi. Mit gondoltok?