Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mozgássérült ember nehéz...

Mozgássérült ember nehéz helyzetbe került. Van bármiféle megoldás ez ügyben?

Figyelt kérdés
Van egy kedves ismerősöm, munkahelyen ismertük meg egymást. Évek óta izomsorvadásban szenved, ami fokozatosan építi le a szervezetét és sajnos annyira eluralkodott rajta a betegség, hogy a munkahelyét úgy néz ki, végleg fel kell adnia. Nem tud felállni már, nem tudja elintézni a különféle létfontosságú tevékenységeket sem egyedül, kilátástalan helyzetbe került. Édesanyukájával él együtt, aki már 70 esztendős és csak őrá tud támaszkodni, de ő sem bír már mindenben segíteni neki. Otthont néztek a környéken, egy idősek otthonát találtak is, de havi 160 ezer forintot kell fizetni az ellátásért, amit nem tudnak kifizetni és az időseket sem ajánlották bent, hiszen ez az ismerősöm közel sem annyira idős. Egész nap ül a szobájában, nem tud közösségben lenni, nem tud magával semmit sem kezdeni és az anyukájával együtt nem tudják, merre lehetne elindulni egy kicsit jobb élet reményében. Mitévő lehet ilyenkor az ember? Létezik valamilyen otthon, ahol fiatalabbak vannak, ahol közösségbe lehet, amiért nem egy horribilis összeget kell fizetni? Vagy van valamilyen munkalehetőség, amit ő esetleg el tudna végezni? Létezik bármiféle megoldás ilyen helyzetben?
2019. febr. 3. 13:06
 1/2 FüligJimmy88 ***** válasza:
100%

Van pár ötletem, leírom őket kerek perec, ahogy eszembe jutnak, remélem, lesz köztük használható.

Először is megérheti beszélni a jelenlegi cégénél a vezetőséggel, hogy esetleg át tudnák-e szervezni olyan pozícióba, amit otthon is el tud végezni. Remélhetőleg kapun belül is meg lehet oldani, akkor meg minek váltani?

Ha ez nem megoldható, akkor irány a munkaügyi központ. Amikor én legutóbb ott jártam (mondjuk ez elég régen volt szerencsére...), akkor voltak átképzések azoknak, akiknek a meglévő szakmája elavult, vagy egyéb okból nincs rá igény, gondolom ez még mindig megvan. Vagy ha nincs, akkor is megéri elmenni oda és felvázolni a szitut, hátha van valami használható ötletük.

Ha van valamilyen szellemi tevékenység, amit el tud végezni, akár arra is lehetne építkezni. Például, ha jól beszél valamilyen nyelvet, vállalhat otthoni fordítást. Vagy ha van valami különleges vagy ritka hobbija, tudása, azt is taníthatja.

A következő pont valószínűleg már megvan, de inkább nem hagyom le: szét kell kürtölni a tágabb családi és baráti körökben, hogy mi a helyzet és hogy bármilyen ötletet szívesen vesztek. A nagy számok törvénye: valahonnan csak jön valami használható. De gondolom itt is ezért tetted fel a kérdést, úgyhogy ezt nem is ecsetelem tovább.

Szerencsére olyan nagy idehaza a munkaerőhiány, hogy nem nagyon tudnak a munkáltatók válogatni, úgyhogy ha van olyan terület, ahol a betegségével együtt el tud helyezkedni, akkor van esélye. De ha a hazai piacon nincs ilyen lehetőség, még mindig ott van az uniós. Az EU-parlament honlapján az összes vonatkozó rendelet fent van, méghozzá minden tagország nyelvén, így magyarul is. Arról nem is beszélve, hogy... Itt meg kell állnom egy pillanatra, hogy szóljak: ne éld bele magad, mert nem biztos, hogy ami most jön, az működik, de ha működik is, az biztos, hogy nem könnyen. Szóval arról nem is beszélve, hogy valamelyik EU-országban biztos van olyan intézmény, ahol el tud helyezkedni. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezt mennyire félve írtam le... Szóval megérheti végignyálazni az EU jogszabályait.

De hogy ne rugaszkodjunk annyira el, az itthoni megoldások miatt fel kéne keresni a helyi családsegítőt is. Már csak azért is, mert ha jól tudom (de remélem, hogy rosszul tudom), akkor az ő helyzete jobb már nem lesz, csak rosszabb.

A végére hagytam a legmeredekebbet. Nick Vujicic. Se keze, se lába-de ő erre építette a karrierjét. Az ismerősöd is elindulhatna egy ilyesmi úton. Például lehetne hegeszteni neki egy youtube-csatornát, ahol időről időre elmondhatná a gondolatait, mi a helyzet vele éppen... Szóval építeni neki egy brandet. Ha bejön, és felfigyelnek rá, fel lehet tenni hirdetéseket a videóira, onnan is csurranhat-cseppenhet valamennyi, esetleg elhívják ide-oda, hogy tartson beszédet, onnan is, megírhatja az élményeit, onnan is... És mindezt akár most is elkezdheti, amíg még megvan a munkája. Ha meg nem jön be, legfeljebb kibeszélte magából és talán megkönnyebbül egy kicsit.

Hát... Azt hiszem, mindent elmondtam, amit tudtam.

2019. febr. 3. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Kedves 1. válaszoló, nagyon köszönöm a válaszodat! Meg fogom neki ezt mind említeni, hátha valamelyik ötletből tudunk valamit meríteni. Köszönöm még egyszer és természetesem ment a zöld pacsi!
2019. febr. 3. 16:02

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!