Ha az ember társas lény miért van ennyi magányos ember?

Szerintem egyik válasz sem jó, csak kifogás.

A butasag az oka, hogy benyaltak az emberek a sok f...szsagot..

..

Pl. Csak akkor vagy elismert, ha mindent teljesen egyedül oldasz meg, a kommunikáció és a kedvesseg nem számít, ha valamit nem kapsz meg rögtön a másiktól, amit akarsz dond el a francba.....

És en ezt úgy mondom, hogy alapjaraton egy modern felfogasu fiatalabb nő vagyok.....

*dobd el

11-es vagyok

Na, rögtön leírja már más is utánam ugyanazt, csak tudományosabban megfogalmazva. :)

11-es

A kérdésben a válasz. Mert társas lények vagyunk, közhely, de igaz. Szükségünk van társas kapcsolatokra és interakciókra, de ez nem mindenkinek van, vagy nem elegendő mennyiségben. Nyilván kevesebb valamivel

az igénye társas tevékenységekre egy inkább introvertált, és több egy inkább extrovertált embernek. Viszont ettől függetlenül is lehet magányos mindkettő. Azért, mert alapvetően a magány és az egyedüllét nem ugyanazt jelenti. Magányosnak akkor érzi magát egy ember, ha nincsenek elmélyült kapcsolatai, nincs olyan személy az életében, akiben tényleg meg tud bízni, és nem csak amolyan felszínes haveri vagy szomszédi viszonyai vannak. Ürességet érez, vagy kirekesztettséget.

Én a legjobban a 14-es válaszolóval tudok egyetérteni, szerintem ő ragadta meg a legjobban a lényeget. Csak úgy gondolom, hogy téves következtetéseket von le belőle.

A 21. századi embernek alapjában véve már jóval kevésbé van igénye arra, hogy irányítsák és túlszabályozzák, elutasítja az autoritást, de tévesen hisszük azt, hogy erre egy individualisztikus társadalom a megoldás. (A liberális demokrácia is éppúgy hazugságokra épül, gondolok itt például a "amerikai álomra", a fogyasztói társadalomra, stb.)

Az államszocializmus bukásával olyan pozitív értékek is vele haltak, mint a szolidaritás, az empátia, a kollektív öntudat. Teret nyert a kapitalista és individualista társadalom. Az individualizmus középpontjában pedig az egyén áll, az egyéni felelősségvállalás. Képzelj el egy csoportot, ahol az emberek között gyenge a kapocs, és mindenki önálló egyéniség akar lenni. Erre hajtanak rá a reklámok is például, és erre épít a fogyasztói társadalom. Legyen jobb autód, fényesebb bőröd, ránctalanabb arcod, alacsonyabb súlyod, fehérebb fogad, és lehetőleg mindenben tűnj ki mindig. És persze mindig vegyél újat és újat. Ebbe így belegondolni is frusztráló és magányos érzés.

Persze ott vannak a közösségi médiák is, ez már talán nem is vitatéma, hogy mennyire destruktív tud lenni az emberi kapcsolatainkban és az önképünkben is.

Az önmegvalósítás azonban mondjuk pont egy hatalmas találmánya és újdonsága a korunknak, soha ezelőtt nem volt még egy embernek akkora beleszólása a sorsa irányításába, mint most. Azt csinálhatjuk, amit szeretünk, úgy öltözhetünk, ahogy szeretnénk, ez önmagában nem rossz dolog. Nem hiszem, hogy ez egoistává tesz. Minden ember vágyik arra ösztönösen, hogy értelmet adjon az életének, ÉS szabadon éljen.Ez van, ha öntudattal vagyunk megáldva.:D

Persze, nem szabad elfelejteni, hogy számos más ok is közrejátszhat abban, hogy mennyire érezzük magányosnak magunkat. A mai fiatalok körében nagyon gyakori például az is, hogy bizonytalannak érzik a jövőt. Kiszámíthatatlannak tartják, és teljesen jogosan. Mind a nyugat-európai országokban, mind a kelet-európaiban.

Én úgy gondolom, így végszóra, hogy ez a rendszer fenntarthatatlan. A gazdaság időről-időre összeomlik globális szinten, és ez természetesen magával rántja a társadalmat is.