Mit rontok el? Hogyan tovább?

Reggel nagy nehezen kiszenvedem magam az ágyamból, álmosan, nehezen kelek fel. Összeszedem magam, majd fürdőszoba, fél óra alatt elkészülök és irány a dolgozni. Egy óra mire beérek a munkába, köszönhetően a bkv-val, a legnagyobb bajom, kinyomják a belem mire beérek, szinte idegeimet megfeszítve végig élem azt az egy órát mert az embereken keresztül végig kell tülekedni az utat. Alacsony vagyok, azt érzem elnyomnak, nekem jönnek, és nem bírom mikor vadidegenek hozzámérnek, vagy túl közel állnak hozzám, muszáj mindenre odafigyelnem. Beszél a telefonjával az egyik mögöttem, vagy ismerősével, rokonával, gyerekek üvöltenek a metrón vagy buszon, szinte minden olyan hangosan ér, víz hangzik az egész bennem. Közben hányingerem van és izzadok, melegem van, émelygek. Mindenhol rohannom kell, ha nem akarom, áttapossanak rajtam vagy félre nyomjanak. Lassan szeretek menni, figyelni a természetre, mert lenyugtat, de képtelenség mindenhol emberek ezrei. Rosszul vagyok tőlük.

Végre beérek a munkahelyemre, kezdek megnyugodni, aki szembe jön, mindenkivel váltok egy felszínes ’szia’-t, közben leír a fejemről, legszívesebben berohannék a wc-re mert be vagyok pánikolva. De nem teszem, túlélem, végig megyek az irodán, 9 óra után van, legtöbben ’dolgoznak’ vagy inkább fecsegnek a másikkal, kipletykálják a másik. És én nem értem mi ebben a jó, kibeszélni a másikat irigységből, de mindegy nem az én dolgom. Megérkezem a helyemre, bekapcsolom a gépem, fogom a bögrém és irány a konyha, megtöltöm vízzel, ne legyek dehidratált. Kicsit szusszannék hogy hurrá túléltem a bkv közlekedést. Körbe nézek, a konyha is tele van emberekkel, mindenki beszélget. Ott állok egyedül a bögrémmel, és legszívesebben kirohannék valahova ahol csak egyedül lehetnék. Jól van, erőt veszek magamon, visszamegyek az asztalomhoz, leülök, elkezdem nézni az emaileket. Érzem a gyomrom, fáj, még nem reggeliztem, két óra eltelt felkelés óta és ez nagyon nem jó. IR-em van, muszáj lenne felkelés után fél órával ennem, képtelen vagyok rá. Egész reggel gyomorgörcsöm van. Bemajszolom a fél szelet kenyeret, amit reggel rohamtempóban összecsomagoltam magamnak. Aztán ebédig dolgozok átkapsolva robot üzemmódban. Végre a nap egyik lejobb része elérkezik, az ebéd. Irány a konyha, tele emberekkel, végig nézem az egész termet és megint gyomorgörcsöm van. Páran leülünk, együtt elfogyasztjuk az ebédet, közben többiek beszélgetnek és csak hallgatom őket. Igazából rájöttem, nem is hallom őket rendesen, csörömpölést és a hangok együttes morajlását hallom. Minden olyan kusza. Ebéd után ki kell mennem sétálnom, ki kell engednem a felgyülemlett gőzt, picit sétálok majd megyek visszadolgozni úgy egészen fél6 vagy 6ig. Majd indulás haza. Jó érzés vége a napnak, hazaérek, megeszem a vacsorám, felmegyek a szobámban töltődni, semmi mást nem akarok, csak arra amire egész nap valójában szükségem lenne egyedüllétre és CSENDre. Érzem a kezeimet, reszketek belül, kimerültem. Ahogy telik hét egyre rosszabbul érzem magam.

Mit rontok el? Miért nem vagyok képes élvezni az életem? Irigy vagyok másokra, mert ők jól vannak. Gyűlölöm ahogy élem az életem egyszerűen már nem bírom. Nem tudom mit kéne tennem, hogy jobb lehessen. Elmennék másik helyre dolgozni, tudom ugyanaz lenne, nem lenne másabb. Igazából velem van a baj, de nem tudom mit kéne változtatnom.