A sikerhez miért ne kellene szerencse, mentális egészség, családi háttér, egyéb faktorok?

Mert szerencse olyan nincs.

Olvasd el őt:

[link]

Ez a srác szabolcsi cigánytelepen,favelában nőt fel kb.

Dzsumbuj ahhoz képest Hilton volt,mégis sikeres.

Ismerőseid nem fejlődtek vagy nem változtak,mai világban állandóan fejlődnöd kell igen mindig.

Van aki rengeteget probalkozik mire sikerrel jar.

Pl van olyan aki kulonbozo vallalkozasokba fektet, elbukja de lesz egy ami vegul bejon neki. Van aki feladja miutan elsore nem sikerul.

Tudok olyanrol aki csaladi hatter nelkul nagyon jo eletet teremtett maganak es olyat is aki orokolt egy jol meno vallalkozast.

3 nagyon sikeres ismerősöm van.

Mindháromnak stabil volt a családi háttere. Nem kellett azzal foglalkoznia és sok energiát pazarolnia arra, hogy éveken keresztül többet tudjon enni, mint 3 zsemle egy nap, vagy hogy mennyire fogja az apja megverni aznap, mert az apja utálja a munkáját...

Nem mondom, hogy ha ez nem történik meg velem, sikeres leszek, de kevésbé leszek elcseszett és egészségesebb, kevésbé stresszesebb és sok rémálomtól mentes lenne az életem.

Szerintem nincs összefüggés a két tény között.

Tény az is, hogy a legtöbb esetben kell a szerencse, kitartás, támogatói háttér. Viszont az is ugyanúgy tény, hogy az emberek nagy része semmit nem tesz azért, hogy bármivel előrébb legyen, csak a tényezőket okolja.

Lehet én gondolkozom rosszul, de a siker egy elég tág fogalom, viszont sokan szűken értelmezik. Sokak a "bejött az élet" valami elérhetetlen utópia, méregdrága autóval, luxus lakással és mindenféle jóval.

Holott a siker mindenkinek egyedi dolog. Például egy alkoholista családban felnövő gyereknek már az is siker lehet, ha kitör és normális szintet el tud érni. Vagy egy alkoholista munkanélküli ahelyett, hogy segélyen tengődne, elmegy dolgozni. hogy ne napról napra kelljen élnie, az ő szintjén ez is kisebb siker.

Jókat írsz. Én nyomorban nőttem fel. 23 nm, 5 ember, agresszív szülők, nem volt mindennap kaja.

Mégsem gondolom sikernek azt, hogy, ha kedvem tartaná, vehetnék egy egész tortát, mert van miből. De ahogy írod, hálás vagyok, hogy nem kell többet ott lennem abban, amiben felnőttem. Vissza értem 0-ra a mínuszból. Én így élem meg.

Akkor te most sikeresnek gondolod magad, vagy neked is van egy következő szint, amire azt mondod, ha az megvan, akkor az a siker?

Szóval mindenki a saját szintjén nyomorog és mindig többre vágyunk, vagy van az a pont, amikor azt mondod, sikeres vagyok?