Ti hogyan birkóztok meg a nehézségekkel? Nekem most a munkában és a magénéletemben is van nehézség.

Ez az ábra megad egy lehetséges megoldást.

[link]

Vagyis ha a cél túl kicsi jelentőségű, akkor eltakarhatja a probléma nagysága és nehéznek tűnik a megoldása mert nincs elég hajtóerő, nem elég zsíros a falat.

De ha a cél kellően nagy, kellően zsíros a falat, akkor észrevétlenül gázolsz át az akadályokon.

Ezért van az hogy lehet hogy könnyebben és előbb lennél egy gazdag országban jómódú üzletember, mint mondjuk India szegénynegyedében egy takarító.

Amúgy az alfába merülés, a csendes szobámban való nyugodt alvás és elmélkedés eddig a lehetetlennek tűnő problémákat is megoldotta. Persze előnyös ha a rohanó városból olyankor kimegyek a tanyasi jellegű üres szülői házba, mert ott semmilyen külső inger nem zavar meg abban hogy az agyam, magától és nyugodtan megoldja a problémákat. Jó még erre a természet is, de távol a civilizáció zajától.

Egyszerre a kettővel én is nehezen bírkóznék meg.

A magánéleti dolgokat megbeszélem a párommal vagy valakivel aki közel áll hozzám.

A munkában való gondjaimmal inkább el szoktam vonulni és meditálok rajta.

Sehogy.

Munkahelyet szeretnék váltani, de eddig is rengeteg pénzt és energiát fektettem bele, mégse sikerült.

Most tanulok tovább, az a gond, hogy lassan már reményvesztetten.

Munka után házimunka/sport/tanulás, szó szerint nemigen van időm másra.

Így a halálunalmas munka mellett van csak időm agyalni (mint most, mert ugye ledolgozós szombat van). Azért nagyon nem vagyok jól.

Magánéleti gondok a család kb teljes hiánya, beilleszkedési gondok, párkapcsolat hiánya és nem túl sok remény arra, hogy lesz, nincs meg a nekem való társaság, magány.

Néhány szokásom:

Egy ideje leszoktam arról, hogy címkézzem az előttem álló életfeladatokat: se nem teszem rájuk a pozitív, se nem a negatív jelzőt. Ezt abból a megfontolásból teszem, hogy ne érezzem magam kisebbnek/gyengébbnek magam, mint az elvégzendő dolog. (A pozitív címkézést pedig azért hagytam el, mert akkor nem kell éreznem az elmúlása miatti veszteséget.)

Nem dramatizálom a helyzetet: ó, szegény én, hú, most milyen sok bajom/problémám/stb-m van. Hátra nézve/kívülállóként katasztrófasorozatnak is felfoghatnám az életem, napi szinten megélve csupán egy a lehetséges utak közül.

Elfogadom az élet tényeit, mondjuk pl. azt, hogy ami megszületett, az meg is fog halni. Nem állok le birkózni a Valósággal: miért pont én/miért pont most/bezzeg Izé sose... A gyakorlat megmutatta, hogy Valóság és én nem egy súlycsoportban játszunk, jobban járok, ha hagyom nyerni. Kevésbé fáj és hamarabb felállok. Kisírdogálom magam, kifújom az orrom és új kalandok után nézek :)

Nem ragaszkodok túlzottan múlandó dolgokhoz. Sose ragadok bele semmibe. Előfordult, h "lerágtam a lábam", mint a csapdába esett róka, de a szabadságom mindig visszaszereztem. Mondjuk úgy, hogy tudok áldozatokat hozni.

Megkülönböztetem, mi az, amin tudok változtatni, és min nem. Az első kat. dolgokon változtatok, a másodikat sztoikusan tudomásul veszem.

Mindig keresem a megoldást, a kreatívat, a 100x100%-osat, a kompromisszumot. Ritkán van, nagyon ritkán, h ne találnék vmi hasznosat, ami persze néha persze szokatlan szituációkat szül, de hatékony megoldásokat kínál. Nincs jól bevált repertoárom megoldásokból, új helyzetre újakat gyártok, így elkerülöm az automatizmus csapdájába esést.

Igyekszem proaktívan gondolkodni: amiből nem lehet jól kijönni, abba nem megyek bele. Nem szabad beülni a volán mögé, ha nem vagyok józan. Sok-sok problémát kerülök el vele.

Menedzselhetetlen helyzeteket nem menedzselek. Tisztelem a korlátaimat. Mások korlátait is tisztelem, nincsenek velük szemben irreális elvárásaim.

Néha, ha muszáj, bevetem kedvenc filozófusom, Rejtő Jenő mondását: "Emberek, elvesztünk. Lehet rágyújtani." Néha, ha kell, "új világot építek használt atomból".

Mindenért vállalom a felelősséget. Úgy élek, h oké, most ez van, bekormányoztad magad ebbe a helyzetbe/ezt dobta a gép. Hogy lehet innen kijutni? Ha a probléma szintjén nincs megoldás, akkor felülemelkedek rajta.

Veszem az apró "jeleket", figyelek a fuvallatra, mielőtt vihar lesz belőle.

Mindent tapasztalatként fogok fel. Tudom, hogy a világvége után egy másik, újabb világ jön el.

Most ennyi jutott eszembe.