Elfogyott az èletkedvem ès a motivàcióm. A padlón vagyok. Mit tehetek?

Kezdem az elejèről, ez előtt egy èvvel mindenem megvolt, volt pàrom, egy legjobb baràtnőm, sok haverom, sokat jàrtam szórakozni, nem unatkoztam, minden a legnagyobb rendben volt, és ezt tudtam is. Decemberben szakított velem a pasim, aztán hónapokig húzódó huza-vona alakult ki vele, teljesen ràm telepedett, pedig már együtt sem voltunk, meg akart változtatni, mindent meg akart nekem szabni, zaklatott hosszú hónapokon keresztül, végül kèpbe került nekem egy màsik pasi, és végre az exem lekopott. Májusban az az ember, akit hosszú évek óta a legjobb barátnőmnek neveztem ellenem fordult és ellenem fordította az összes közös baràtunkat is, mindenki elfordult tőlem. Azóta minden egyre rosszabb, megöl az iskolàban gondok vannak, gyűlölöm a szakmàmat, folyamatos kudarcokat èrek el benne, utálom az osztàlyomat és az egész retkes helyet, ahova be kell jàrnom minden egyes nap. Egy igaz baràtom sincs, mindenki kihasznàl és kibeszèl engem, hiába segítek mindenkinek ott ahol tudok. Mindenki belèm rúg. Ràadàsul a pasi, akivel eddig jól mentek a dolgok bejelentette, hogy meglèp Nèmetbe, és szerintem màr többet nem fogom látni.

Vannak cèljaim, de úgy érzem elfogyott a kitartàsom és az èletkedvem is, megöl a tudat, hogy mèg egy èvig minden nap ezt kell csinálnom, és nem vàltoztathatok, mert megvan kötve a kezem.

Mit tegyek? Hogy jussak ki ebből az àllapotból?

Csak értelmes válaszokat kèrnèk!

19/L