Szerintetek gáz, ha valaki huszonévesen kezdi el építeni az életét?

szerintem gáz. alap dolog egy 12 évesnél az lenne, hogy saját lakás, autó, feleség, gyerekek, jó egzisztencia meglegyen.

komolyra fordítva 50 éveseknek nincsenek meg ezek, nem hogy 20-as években.

26f

Akárhogy nézed igazán életet építeni s bele kezdeni huszonéves korban ideális.

A tapasztalat szerzés, önállósulás, keresni azt, amit igazán szeretsz.

(nem pedig naivan álmodozni a padba, majd kilép a 2-3diplomával és nem is tudja mi van s mit szeretne igazán, vagy szembesül dolgokkal "jah ez nem úgy van ahogy képzeltem")

Valahol el kell kezdeni.

Sok helyen, nem egy országban voltam s tapasztaltam dolgokat s apránként összegeztem mi az amit nem szaretnék s mi az amit IGEN szeretnék.

24 évesen még agyaltam, mihez kezdjek a kézügyességemmel, tudásommal (több művészeti ágon is), majd rá pár évvel vállalkozásba vágtam a fejszémet, megérte.

A múltat pedig ne sajnáld, vedd tapasztalatnak/útkeresésnek.

Nézz körbe az emberek csak monoton bele mennek a szürke napok kerekébe futni s mai napig ugyan azokat a köröket futják. 😉

Nagyon kevesen mondhatják el:

Nincs tartozásom, szeretem a munkám, mert egyben hobbim is.

S soha se késő! Erre pl ott a dédim: 94 évesen tanult meg perfect angolul a másik 4 nyelv mellett...

Kinevetne téged is ahogy anno engem is "mi az hogy késő kis unokám?" -mondta nagy széles mosollyal. (ist.nyugasztalja)

Az a gáz, hogy gáznak tartod.

Vannak emberek, akik 30-50évesen se tudják mit akarnak/akartak igazán, mert bele fulladtak a szürke napokba.

Én 26 vagyok, nő és én is nemrég kezdtem építgetni, eddig is küzdöttem (rengeteg időm, energiám, pénzem ment el tanfolyamokra, büfészakra, stb), de nem igazán tudtam, mi a célom az életben, azt meg pláne nem, mivel akarok foglalkozni a munkahelyemen.

Mostmár ezekre a kérdésekre határozott válaszom van - habár nyilván változhat még, de 3-4-5 éve még hatáozott válaszom se volt.

Mostmár tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy hol látnám magam szívesen 5, 10 év múlva. Két gond van: sajnos gyerekek nélkül él bennem ez a kép, nem tudom, akarok-e gyereket; nem hiszek benne (mármint a céljaim elérésében nem hiszek).

Nincs bennem remény.

Megtört vagyok, fáradt, talán fásult is. Kicsit olyan, mint sok 40-60 éves (sajnos Édesapám is, ő állandóan lehúz): nem hiszek a jó életben, szerethető munkában, ami már szinte hobbi, jó fizetésben, abban, hogy félre tudok tenni.

Nekem még rengeteget kell tanulnom munka mellett, hogy megkíséreljem elérni a célomat, gyógyulnom kell lelkileg - párkapcsolat csak ezután jöhet.

Tehát elkésettnek is érzem magam.

Azért hajrá nekünk!