"Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem amit egy életen át magunkban hordunk, mosolyogva, csendesen. " Nektek mi a fájdalmatok, amit magatokban hordtok?

A szüleim gazdaságát államosították majd bekényszerítették őket a TSZ-be évi 365 nap kemény munkára melybe édesanyám bele is rokkant. Pedig nem zsákmányoltak ki senkit, saját verítékükből éltek meg az államosítások előtt. Majd jött a rendszerváltás és a magyar állam mégsem adott nekik vagy jogutódaiknak (gyerekeiknek) méltó elégtételt mindezért, amit az állam nevében elkövettek ellenük és mások ellen. Plusz néhány idióta még a képembe is röhög és lenéz amiért ma alkalmazottként nem élek rózsásan, mert hát a szülők gondozása is elvett sok időt, pénzt és energiát. Persze mikor valaki rám vigyorog, csak egy diliházból szökött bolondot látok benne, embert azt nem.

Ja igen, oda írhattam volna, 50/F.

Az élet maga egy fájdalom.

Sosem volt esküvőm.

Van egy alapbetegségem, amit mindenhova magammal viszek, de nem verem nagydobra. Van, amikor olyan tragikomédiát eredményez, hogy kínomban nnevetek rajta.