Mi volt eddig a legnagyobb dolog, amivel kiléptetek a komfort zónátokból?

Nálam az elmúlt 1 évben a túrázás jelentette a kilépést.

Alapból az, hogy elmentem egy haverommal. Majd következőre egyedül, közel 20 km tök egyedül egy erdőben. Majd 40-50 km-eket mentem erdőben egyedül, 40 fokban, simán éjszakába nyúlóan. Előtte évekig csak bent ültem minden hétvégén a gép előtt és azon gondolkoztam, hogy ki kéne menni, de hova? Szóval elég nagy kilépés volt.

Vagy például szilveszterkor gondoltam egyet, éjfélkor kimentem túrázni, tök egyedül szintén. Na az is amennyire félelmetes volt, annyira hangulatos.

De ilyen volt a munka világa is számomra.

Egyetemet félbehagyva, munka nélkül azt se tudtam mit kezdjek magammal, lépni sem mertem. Hónapokig tartott összeírni az önéletrajzom, és elkezdeni.

Mióta munkám van, azóta viszont szinte vadászom a feladatokat. És bevállalok csomó mindent, olyat is amire azt mondták, nem tudom megcsinálni, arra is azt mondtam, hogy márpedig igen. Régen rettegtem az új feladatoktól, az ismeretlentől, attól, hogy kudarcot vallok. Közben a legnagyobb kudarc ha meg sem próbálja az ember.

Azóta megtanultam, hogy szinte nincs megoldhatatlan feladat, másrészt ha mégis, akkor sem kell szégyenkezni, akkor is van lehetőség segítséget kérni.

Kicsit olyan, mintha gátlásos, szorongó emberként folyton zárt ajtókkal találkoznék, amiken nem merek belépni, bekopogni sem. Mai napig van sok ilyen. De egyre inkább megtanulom, hogy márpedig meg kell nyomni a csengőt. Vagy nagy levegő és "betörni" azon az ajtón, onnantól már nincs visszaút és sokkal egyszerűbb haladni.