Hogyan kell beilleszkedni egy közösségbe?

Szerintem nem létezik általános recept. Mert ha valaki nem tud beilleszkedni egy közösségbe, annak olyan sok oka lehet. Lehet oka, hogy a közösség maga egy nagyon zárt rendszer, ami egyszerűen nem enged be új tagokat valamiért. Vagy nagyon kemény feltételei vannak a befogadásnak. (pl. egy barátom mesélte, hogy gyerekkorában ki kellett zsebelnie valakit, hogy elfogadják a lakótelepi bandában, és "felvegyék"). Vannak/voltak olyan titkos társaságok, szekták, ahol beavatási szertartást kell végigcsinálni. És ezek igazából a kisebb, informális csoportokban is megjelenhetnek, pl. egy osztályközösségben, munkahelyen. Az egész lényege, hogy az illetőnek bizonyítania kell az elkötelezettségét. (gyönyörű példa erre: https://www.youtube.com/watch?v=xLviAYXLOUA ) De itt ugye jöhet egy probléma: Vajon egyet értünk-e az adott közösség értékeivel, céljaival, és megéri-e nekünk az áldozatot az elfogadottság kivívása? Sokszor az is előfordulhat, hogy bár nagyon vágyunk egy közösségre, ami elfogad és megtart, támogat, megerősít minket, de sajnos mélyen nem tudunk azonosulni velük. Ilyenkor belső ellentmondás alakul ki, és úgy tűnhet, mintha látszólag a közösség nem fogadna be minket, valójában viszont mi nem tudjuk bele engedni magunkat. Ezt fontos magunkban tisztázni. De az ellenkezője is előfordulhat, hogy az adott közösség minden szempontból megfelel nekünk, vágyunk is rá, de valamiért annyira rajongunk azért a csoportért, hogy azt gondoljuk, talán nem is vagyunk méltóak rá, hogy oda tartozzunk. Ez persze távolságot teremt, és bár itt is tűnhet úgy, hogy a közösség nem akar minket befogadni, valójában esetleg mi magunk is félünk ,hogy nem fogunk tudni hosszú távon megfelelni. Aztán persze van az a verzió, hogy új osztályba / munkahelyre kerülünk, vagy úgy helyre költözünk. Azt gondolom, hogy ilyen esetben egyszerűen meg kell ismerkedni egymással, hagyni erre időt és teret. Jó, ha minél több találkozás, interakció történik, a közösség minden, vagy minél több tagjával. Omoljanak le az előítéletek, a beszélgetések alkalmával derüljenek ki, hogy ki, mit gondol a dolgokról igazán, és hol vannak azok a pontok, ahol közös érdeklődésünk van. Ennek viszont a legnagyobb alapfeltétele, hogy mi magunk váljunk nyitottá a csoport többi tagjára. Ha mi "kérjük a felvételünket" úgymond, akkor nekünk érdemes kezdeményezni, meggyőzni a többieket a jóindulatunkról, és arról, hogy bízhatnak bennünk. Erre az egyik leghatékonyabb mód az, ha kérdezünk, és meghallgatunk. "Hogy vagy?", "Nahát, te vegetáriánus vagy? Ez mit jelent neked?" "Látom, ezt a könyvet olvasod, szereted ezt a szerzőt?" stb., stb., stb. És egy fontos titok: amikor a másik mesélni kezd esetleg az érdeklődésünk hatására, soha, de soha ne minősítsük őt, és a dolgait. Ha meg tudjuk hallgatni őt azzal a nyitottsággal, hogy megengedjünk neki, hogy esetleg mást gondoljon, és érezzen, mint mi, ha ki tudjuk fejezni, hogy mi elfogadjuk őt azzal együtt, hogy bizonyos dolgokban esetleg nagyon nem értünk egyet, akkor a másik személyben egyszerűen visszatarthatatlanul elkezd nőni a bizalom, és a szimpátia. Kezdi elengedni magát a társaságunkban. És minél több emberrel fel tudjuk venni így a kapcsolatot a közösségből, annál inkább elkezdünk bele olvadni, a részévé válni. És ez nagyon fontos, mert a kutatások azt bizonyítják, hogy az emberek lelki egészsége nagyrészt attól függ, hogy hány emberi közösségben érzi igazán oda tartozónak magát. Kezdve a családi mikro közösségtől, a munkahelyi és egyéb szervezetek közösségein át, egészen a nagy társadalmi közösségig.