Miért tartják sokan jobbnak a felnőttkort, mint a gyerekkort?

Teljesen egyetértek a fentiekkel. Én is sokkal jobban szeretek felnőtt lenni, mert a magam ura vagyok. Ha valami nem tetszik, hangot adok neki, kiállok magamért. Gyerekként van ez a "majd a felnőttek jobban tudják, te csak fogadj szót" mentalitás. Na ez nem hiányzik :)

Én nagyon szeretem a függetlenséget és az önállóságot.

#5 Fu, én pont a 16-18 éves koromat utáltam a legjobban. Tinikorra jellemző megfelelési kényszer, önbizalomhiány, klikkesedések a suliban, már nagynak hiszed magad és szeretnél önállóan cselekedni, csak még nem teheted, mert kiskorú vagy.

Most 22 évesen végzős egyetemistaként(plusz mellette heti 15-20 órában dolgozok irodában), úgy gondolom, hogy a legjobb időszak majd az lesz, mikor végre befejezem az egyetemet, mert már kvára unom a 6 éves korom óta tartó tanulást, semmi motivációm nincs már hozzá. A munkával viszont semmi bajom nincs, mert a tudat, hogy pénzt kapok érte, teljesen élvezhetővé teszi.

Szóval érveim a gyerekkor ellen: tanulás, házi feladatok, sosem vagy igazán kikapcsolva, mert mindig ott van az agyadban, hogy “még erre meg arra is kéne tanulni”, nem vagy független, van, hogy annak is tudatában vagy, hogy a szüleid nem jó elvek szerint nevelnek, de nem tehetsz semmit, mert neked kuss van. És nincs még helyes önképed, csak később jössz rá, hogy a menő gyerekek, akikhez akartál gimiben hasonlítani, valóban tök nagy lúzerek, de ezt akkor nem így láttad. Nemis értem, mire mondják a “gondtalan gyerekkort”, ez max 6 éves korodig tart, mert utána az iskola a legnagyobb stressz és gondforrás szerintem, úgy ahogy van.

Felnőttkor: szabadság, függetlenség, munka után kikapcsolsz, mert nem kell vizsgákra tanulni, házikat írni, van saját pénzed, azt is arra költöd, amire akarod. Van önértékelésed, tudod a helyed a világban. Egyedül a nyári szünet lehet érv a gyerekkor mellett, bár én az utóbbi 2 nyarat külföldi munkával töltöttem és egyenesen élveztem is a semmittevés helyett.

Nem ragozom, jól leírták előttem, a felnőttkor melletti fő érv a szabadság. Ezt elég jól megfogalmazta Janikovszky Éva: [link]

:)

Azonban számomra a 20-30 éves kor volt a legszabadabb, legfelhőtlenebb időszak. Aztán (pláne, ha az embernek gyereke lesz), már mások problémáit is meg kell oldania, folyamatosan olyan döntéseket kell hozni, amiről fogalma sincs, helyesek-e, és sajnos az idő előrehaladtával elkezdenek a saját szülei is egyre jobban rászorulni – na ez a felnőttség, az ilyen felelősségek már egyáltalán nem kellemesek, gyakran gondolok arra, milyen jó volt a gyerekkorban, mikor a szüleim pakoltak be és ki nyaraláskor, nekik kellett eldönteni, kivegyék-e a mandulámat vagy sem, vagy ők gondoskodtak az idős nagymamáról…

Mindazonáltal el kell fogadni, hogy ez az élet rendje, lehet ezen keseregni, csak nem érdemes, hiszen ezeken a fázisokon minden generáció átmegy, jó esetben nem duzzogva, nem beletörődve vagy megkeresedve, hanem mindig kihozva a maximumot az adott életkorból, élethelyzetből.