Milyen érzés volt számotokra az első olyan szeptember elsejei nap, mikor tudtátok, hogy már végeztetek a tanulmányaitokkal és soha többé nem kell iskolapadban ülnötök?

Paráztam, hogy mikor lesz munkám.

Ijesztő. Akkor már dolgoztam. Az iskolában vannak kis szintek meg szakaszok amiket teljesíteni kell, le lehet zárni és továbblépni. A munkában nincs ilyen. Azt hiszem nekem volt egy erős intézményfüggőségem akkoriban. Ezt már akkor éreztem mikor befejeztem, és féltem is az ősztől. Tudom hülyének fogtok nézni, de elkezdtem magamtól tanulni olyanokat amiről azt gondoltam érdekel, de annyira nem érdekelt semmi. És nem voltam eminens soha, úgyhogy nem is tudom mi bajom volt na. Aztán gondoltam továbbtanulok. Aztán megint. Közben dolgoztam, szóval volt miből fizetnem a sulikat. Aztán már tényleg nem tudtam mit kezdhetnék magammal, úgyhogy gondoltam az autóvezetés is olyan amit tanulni kell. Na az jót tett akkoriban. Aztán elmúlt a tanulhatnékom, pláne hogy minden vizsgaidőszak előtt azt mondtam, hogy ez volt az utolsó. Azóta viszont rájöttem mit lett volna kedvem tanulni. Csak most időm, meg felesleges pénzem sincs rá az a baj. És nem is tudom hogy bírnám ki egy iskolapadban... lehet nem bírnám.