Mit csináljak? Hogyan oldjam meg a problémát?

Már régebben kóros szorongást és enyhébb pánik betegséget diagnosztizáltak nállam. Azok kedvéért akik nem tudják mi ez, lényegében éventen 4-5x van egy "kamu" szívroham szerűségem, amikor összeesek, izzadok és azt hiszem meghalok.

A kóros szorongás meg kb olyan, hogy ahogy ki lépek az utcára kényelmetlenűl érzem magamat. Ha másohoz kell szolnom erősen elkezd dobogni a szívem és néha remegek. Nehezebben lélegzek, kicsit úgy érzem mintha meg akarnék fulladni.

Mindent megteszek, hogy normális legyek. Kicsit nehezen, de ezzel a háttérrel egyetemre járok.

Mindig amikor közösségben vagyok furcsának néznek, mert én vagyok a csendes ember a sarokban, akiről senki sem érti, hogy mért nem beszélget másokkal stb...

Most kezdtem el egyetemre járni. Néha váltok 1-2 szót másokkal, de többnyire egyedül vagyok. Bejárok az órákra, gyakorlatokra, laborokra a szünetekben meg elfoglalom magamat.

Nem élvezem a magányt, de elviselem. Meg már ez is nagy kimozdulás a komfortzónámból, szóval már a nagyobb társaságokba járás is nagy lépés.

Azt viszont nem bírom ha basztatnak vagy rajtam röhögnek, mert lényegében emiatt alakult ki a mentális betegségem.

Kb 3-4 fiú eldöntötte, hogy én biztos meleg lehetek, mert halk és kicsit magasabb a hangom, meg szerintük őket bámulok.

A hangom a szorongásomból ered, mivel jóval kevesebb emberi interakcióm van így kevésbé használt a hangom plusz minden egyes szóváltásban nagy félelmekkel kell szembe néznem.

Ma meg mögöttük ültem, teljesen véletlenűl meg azt hiszem én mentem be előtt a terembe és ők ültek le elém utána szóval ... mindegy ...

Egész órán azt kellett hallgatnom, hogy hogyan bámulok a lábukat, meg pillanatokra rájuk nézek stb... amit nem csináltam

Meg azon veszekedtek, hogy melyik tetszik nekem, meg egész végig szójátékokkal utalgattak meleg tevékenységekre stb...

Nyílván nem vagyok meleg, meg ha nomális lennék le sem sz-rnám, mert mindegy mások mit gondolnak, de az én esetemben az ilyen basztatások eléggé lefoglalják a gondolataimat és öngyilkossági tendenciákat okoznak.

Meg nem akarom részletezni, de előző nap is engem basztattak elég egyértelmű dolgokkal. Amire már nem tudom azt mondani, hogy "Áhhh biztos másról beszélnek"

Nem akarok tanárnak vagy akármilyen felettünk álló személynek szólni, mert tapasztalatból csak rosszabb lesz. Nem akarok hozzájuk oda menni, hogy mekkora parasztok meg elmagyarázni, hogy milyen durván szorongok, mert akkor emiatt fogok szorongani, meg szerintem nem is lennék képes rá az mostani állapotom súlyosága miatt.

Elkerülni őket nem tudom ... most sem én ültem be mögéjük, ők ültek be elém.

Az a baj, hogy az ilyen esetekkel napokra elronjták a kedvemet, lefoglalják a gondolatmenetemet és semmire sem tudok koncentrálni, mert van bennem egy erős félelem. Meg a fentebb említett öngyilkosság gondolata is erősebb ilyenkor.

Meg értem őket, mert egy átlag emberhez képest furcsán viselkedem ők meg unatkoznak így nem nehéz eljátszani ilyen gondolatokkal meg másokat kibeszélni.

Szóval itt nem az a bajom, hogy melegnek néznek. Akkor is ugyan ilyen vagy még kényelmetlenebbűl érezném magamat ha egy csapat lány csinálná ezt velem.