Ezt minek hívjuk, esetleg mátir?
Szóval arról van szó, hogy a szomszéd nő a munkahelyen az egyik kolléganő jelenlétében, mondta, hogy egy hűtőt levitt a diófához, és nem segítettem.
A kolléganő, kérdezte tőlem, miért nem segítettem? Azt feleltem, nem szólt, nem a szomszédnő szoknyáját fogom, hogy mit segíthetek neki. Nem szólt így járt.
Tehát ez kilőve, ezért mást ezközt kellett bevetnie, így az volt a baja, hogy bent vagyok a házba, és ezért nem láttam, hogy segíteni kell.
Ismét mondtam. Nem szólt. Miért nem szólt.
Szóval ez a mátír szerep? Már egy ideje észrevettem, hogy okol a szomszéd, olyan dolgokért, amit nem értek.
Azt, hogy mi lehet a problémája?
Mindig hibáztat valami miatt. Mit lehetne tenni?
Nem mátír, hanem mártír.
Egy bunkó, aki azt nézi, miben tud ártani neked.
A férjével is olyan lekezelő módon bánik. Igaz a férje fiatal 42 éves, ez a nő meg 53 éves.
Anya-gyerek kapcsolat ahogy elnéztem a beszélgetésüket. Nem egy férj-feleség.
Lehet a férje bottal sem piszkálja meg, ezért ilyen velem (is)?
Elég fura érzésem volt, amikor felfedeztem, hogy mindem új emberrel úgyanúgy ismerkedik meg.
Kezdetben felnyerít a "poén" amit mond az illettő. Utána cukorkát osztogat. Azután lassan, de biztosan áldozati bárányt csinál a kiszemeltből. (Próbál)
Hogyan építsem le magamról? Olyan, mint a piaci légy.
Szóval egy idős nőröl van szó, aki kezdetben (bár voltak előjelek) kéretlen segítő kezet nyújtott. Semmi vicceset nem mondtam, de ő felnyerített (bevallom jó esett, hogy poén szülött vagyok)
Aztán nagyon alázatosan hordta nekem a kaját....eleinte mindig visszauzasítottam....aztán azt mondja "nem kell"
Kifigurázott, hogy mondt neki: nem kell.
Tehát nem azt mondtam: köszönöm. Nem kérek, kedves.
De mindig tukmálta rám a kaját, és nem fogta fel az agya. Idővel elfogadtam, odaadtam a kutyának-macskának.
Akkor fordult ki magából, amikor azt mondtam neki: olyan VAGY, mint a vészmadár.
Tudod milyenek az öregek, aggódnak mindenen, és rémeket látnak.
Ez a dologot azóta is felhozza, hogy én minek hívtam, pedig az igazán űtôs dolgot nemcis tudja.
Szóval konktétan loptaca tojást a tyúkok alól, ott lapult a zsebében, és nem tettem szóvá. Egy részét ideadta, 2-3 eltett magának.
És amikor hoz vízet a munkahelyedről, s mindom neki: lopod a vízet?
Nagyon felszívja magát, mert bár a vízet nem lopja, de a lopás a hobbija.
#6
Nem lehet vele beszélni, mert viccet csinál mindenből. Erőltetett nevetést.
Amikorcjavaslatot teszek "azt már elronrottad"
Szóval nem akarja a játékszerét (engem) elveszteni, ha normalizálódnak a kapcsolatunk.
Mindenből viccet csinál. És erőltetetten nevet. Felnyerít. Nem tudom mit szed.
A szex azért hoztam fel, mert napi színten van szexuális megjegyzése a munkahelyen.
Hűtőt a diófához, hát ez érdekes :D
Nálunk a konyhában van a hűtő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!