Egyetemisták! Nem érzitek magatokat lemaradva?

Én 19 éves egyetemistaként sokszor érzem azt, hogy nem haladok az életben.

Ugye mindig azt hallgattuk főként középiskolában, hogy “tanulni kell különben az ember nem viszi semmire”. Mivel jó tanuló voltam, és volt is szak ami érdekelt így jelentkeztem egyetemre, felvettek és már egy évet teljesítettem. (Műszaki területen tanulok.)

Aztán látom a közösségi oldalakon, meg ismerősök elmondása alapján, hogy a volt osztálytársak, akik “nem vitték semmire” már rég előttem járnak nagyon sokmindenben.

Van aki már összeköltözött a párjával és mindketten dolgoznak valahol, tény hogy nem keresnek sokat de megélnek. Autót vettek, és finanszírozzák a hobbijukat is.

Volt egy másik fiú, az osztály lúzere volt szegény, a szülei nagyon fogták, nem mehetett sehova. Tanult egy évet okj-n másik városban, és már szinte teljesen önálló.

Egy másik srác elég rosszul tanult, de amolyan leleményes volt mindig. Most van munkája, már sokadjára cserélt autót (és sosem olcsóbbra), nyáron utazgatott és tök jól elvan, az érettségije meg csak egy hajszálon múlt.

Aztán itt vagyok én, évközben rengeteg tanulás mellett nagyritkán belefér egy sörözés pár haverral. Kapcsolatom volt, talán pont a kevés idő miatt ment tönkre, de ez annyira nem is lényeg. Autóm fogalmam sincs mikor lesz, olyan meg mint a fent említett srácnak van azt pláne nem tudom. Dolgozni keveset sikerül iskola mellett, abból van egy kis zsebpénzem, meg a szokásos “névnap, karácsony, szülinap” nagyszülőktől. De ezek a bevételek még egy gyengébb havi fizetéshez képest is eltörpülnek.

Szóval ebben a nagy munkaerőhiányban baromira nem látom azt, hogy aki nem tanul az nem viszi semmire, aki meg tanul annak milyen jó lesz. Ha visszamehetnék 5 évet, akkor elmennék villanyszerelőnek vagy asztalosnak (ez a kettő érdekelne) és már két éve dolgozhatnék a szakmámban. Erre még minimum 2.5 év tanulás van előttem, hogy elkezdjek rendesen dolgozni.

Ti nem szoktátok lemaradva érezni magatokat?