Fiatalok, nektek jó, szép az életetek, megvannak az alapvető feltételek?

Kifejtve (24 évesen):

- 140-ért robotoltam egy gyárban, amúgy én csíptem, mert maga a meló jó volt :D, csak a korai kelés nem

- betegségem már megvolt, ez folyamatosan romlik

- társbérlet egy pasival, néha dugtunk, párkapcsolatom nem volt

Most 29 évesen:

- 3500 chf-kot keresek/hó vendéglátás, viszont szezonmunka, így a tartózkodási kicsit necces, folyamatos megújíttatás

- a betegségem rosszabbodott, néha felkelni alig bírok, úgy fáj mindenem, és az ujjaim télen használhatatlanok (pár év és munkaképtelen leszek)

- párkapcsolatban élek, boldogok vagyunk, utazgatunk, sokat nevetünk, túrázunk, nyáron a tópartra járunk (vagy épp a szomszédos Olaszországba)

- lakást bérlünk (ő fizeti a bérleti díjat, mert 3x annyit keres, enyém a 100% bevásárlás)

19-es, örülj neki, nekem lupusom van (a svájcban dolgozó nő vagyok), és olyan súlyos ízületi artheritisem miatta, hogy 2-3 év és leszázalékolnak. :(

A betegségem halálos, gyerek kilőve, mert a terhesség még inkább súlyosbít rajta, és ha lányom lesz, ő is örökli...

Szóval, pszt :D Szemüvegem is van :)

- Kertes, saját ház, amit megálmodtam

- autó, nekem nagyon fontos a szabadság, hogy bármikor bárhova elmehessek, ne a busz, taxi vagy más autóval rendelkező emberre várjak, ha sürgős dolgom van

- Stresszmentes élet, kiegyensúlyozottság. A munka, a család, a szabadidő közötti egyensúly megtartása.

- Szabadidő. És itt sem a hétvégére gondolok kifejezetten, hanem normál munkaidő mellett akár délután is beleférjen a hobbim, vagy a barátaimmal való találkozás, edzés, stb. Nem mint sok embernél sajnos, hogy reggeltől estig robotol, de még főzni kell, este bezuhan az ágyba, jön a hétvége, amikor meg takarít, ablakot pucol, nagymosást tart. Ez nem szabadidő.

Tehát azokon kívük, amiket leírtál, ezek nekem még megvannak es a saját életemben fontosnak tartom. (de mindig lepontoznak érte, pedig nem felvágás, mindenkinek így kéne élnie, komolyan ezt kívánom)

Na pont náthás vagyok, múlthónapban is az voltam.

Kérdező, azok a dolgok amiket felsoroltál, nem konkrét betegségek. Mindegyik a stresszes élétmód miatti egészségtelen táplálkozás, a bizonytalan munkád miatti izgalom hatására alakukt ki. Rossz fog, mint betegség?

Ezeken mind tudsz változtatni, amikor megtalálod a neked való utat, hidd el :)

Munka: Viszonylag normális, jól fizet, elvagyok vele.

Egészség: Többnyire rendben van, apró átmeneti nyűgök szoktak lenni. Ami tartósnak tűnik az a lumbágó, ami néha belobban és akkor élet off. Amíg lusta, ülő életmódot folytattam, addig azért fáj, most hogy viszonylag sokat mozgok, meg azért... Ezt mondjuk a csontkovácsom viszonylag jól kordában tartja, így nem tartom betegségnek. Inkább csak valaminek, amire oda kell figyelnem, az élet velejárója.

Párkapcsolat: Hát azt nem mondom, hogy mindig boldog, de megvagyunk egymással. Vannak hullámvölgyek, mint mindenhol, de ez nem ok a szakításra. :) Elfogadtuk egymás hülyeségeit.

Lakás: Van, bár a legnagyobb része a banké. Mi viszont ennek is örülünk, hisz megvan az érzés, hogy miénk. Boldoggá tesz. Jó érzés volt rendbe tenni, bebútorozni és jó érzés oda hazamenni.

Egyelőre életben vagyok, a párom is, gyerekünk még nincs. Autóbalesetem mondjuk már volt, de itt vagyok. :)

Tehát létezik. Ettől az életem még nem fenékig tejfel, de mindent megteszek hogy az legyen, vagy ha nem is az, akkor is annak éljem meg.

- Imádom a munkám, szívesen járok be dolgozni és sokat is keresek vele, az átlag többszörösét. Évekig güriztem, hogy ide jussak, de megérte.

- Van egy krónikus emésztőszervi betegségem (Crohn), de ez gyógyszeresen jól kezelhető, nem okoz nagy gondot a mindennapokban, csak odafigyelést igényel. Évekig szenvedtem, mire végre diagnosztizáltak, de azóta sokkal jobb. Egyéb bajom nincs.

- Megvan ez is, évekig voltam egyedül, amíg megtaláltam a számomra tökéletes párt (nem tökéletes ő sem, de minden fontos dologban egyezünk). Másfajta kapcsolatban benne sem lennék, messze állok a kapcsolatfüggőségtől.

- Saját lakásom nincs, meglenne rá a pénz, de jelenleg nem akarok venni (külföldön élek és jelenleg itt krízis van az ingatlanpiacon, minden túl van árazva), jól érzem magam az albérletemben.

- Nem tudom, meddig fogok élni, bár csak addig szeretnék, amíg teljes mértékben el tudom magam látni és a számomra fontos dolgokhoz megvan az egészségem, amint ez már nincs meg, el fogok szépen látogtani az egyik olyan országba, ahol legális az eutanázia. Ezt már rég eldöntöttem, nem akarok minél tovább élni, csak addig, amíg fenn tudom tartani a számomra elfogadható életminőséget. Gyereket pedig nem akarok, szóval nem lesz, így a beteg gyermek veszélye sem fenyeget.

Nekem és a baráti körömben sokaknak ez így mind „megvan”, amiket kérdezel – csak egyetlen gondunk van: hogy már nem vagyunk fiatalok. ;)

Egyébként azt gondolom, mindenkinek megvan a maga baja, el kell tudni fogadni, amin nem tudsz változtatni. Pl. több autista gyereket is nevelő családot ismerek, akiket semmivel nem látok boldogtalanabbnak másoknál. Hiszen ez egy adott dolog, amivel együtt kell élniük, ha folyamatosan szenvednek rajta, akkor tutira nem lesz sosem jó.

- Munkám az van, vasutas vagyok, de nem szeretem, idegölő, szellemileg - fizikailag megterhelő, éjszakázni kell, 210 óra/hó, csak azért nem váltok, mert nettó 250 körül keresek, elég sok megtakarításom van szerencsére.

- Egészségem is viszonylag jó, csak fájnak a vállaim, a munka mellékhatása, meg a stresszé.

- Boldog menyasszony vagyok.

- Párom saját lakásában élünk.

- Utolsót nem lehet előre tudni.

24N