Ha április óta nincs munkám, érdemes lenne elkezdenem szeptemberben egy okj-t?
Tavaly nyár óta folyamatosan dolgoztam. Vagy diákmunkán, vagy az egyetemi gyakorlaton, majd rendes munkahelyen is egyetem mellett és után is. Ez tartott március végéig. Elküldtek a munkahelyemről. Közben elvégeztem az egyetemet, azóta itthon vagyok. Tucatnyi állásinterjún vagyok túl, számtalan helyre küldtem önéletrajzot. Semmi eredmény. Végső elkeseredettségemben már jelentkeztem takarító munkára, de mikor egyeztetésre került sor, akkor kiderült, hogy középkorú hölgyeket várnak oda.
Úgyhogy már lelkileg nagyon rosszul vagyok, nem bírom ezt az egészet. Arra gondoltam,hogy mivel most fognak indulni okj-s tanfolyamok,lehet beiratkoznék olyanra ami érdekelne. Akár estire, hàtha ha lenne majd mellette munkám,menne egyszerre a kettő.
Szerintetek érdemes így belevágnom,mert az is egy két évig tart, vagy várjak még tovább így?
Akár olyan is írhat aki ilyen helyzetben volt.
A normális véleményeket nagyon köszönöm!!
23N
Utolsó, miről bezsélsz?
Kérdező, első szakma 25 éves korig ingyenes.
Én is októberben fogom csinálni a második nyelvvizsgámat, járok különtanárhoz jelenleg is. Az igaz hogy lefoglal valamennyire.
Egyébként rengeteg ingyenes okj van. Néztem a honlapon. Nem fizetősre akarok járni.
Jaj annyira köszönöm a pozitív válaszokat! Remélem így fogok haladni valamit. Tényleg nagyon rosszul vagyok lelkileg már. :( Soha semmi sikerélmény.
#8 akkor orulok neked, hogy meg van idod jelentkezni. Erdekes hogy nalam szinte mind 8-ig lehetett jelentkezni ingyenes okj-ra.
Hozzáteszem, hogy vannak fizetos okj tanfolyamok, azok nem ingyenesek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!