Milyen munka/iskola lenne a legideálisabb?
Persze a végső döntést egyedül fogom meghozni,de szeretném kikérni minél több ember tanácsát. Nem igazán tudom,hogy mit kezdjek a jövőmmel. Nagyon szeretnék modellkedni,színészkedni utóbbihoz már bebizonyosodott,hogy van tehetségem. Ezek viszont nem biztos munkák,csak ideig-óráig tartanak. E mellett elég jó eszem van(nem felvágás,ez az igazság). Mindig a város legjobb sulijaiba jártam,kevés tanulással kitűnő voltam,versenyekre jártam,ahol eredményes voltam. Három nyelven beszélek,egyen felsőfokon,egyen középfokon és egyen alapfokon. Jól sportolok,sokáig táncoltam,majd lovagoltam,most pedig élsportolok röpisként. Nagyon jó vagyok nyelvekből,illetve humán tantárgyakból. Utóbbi nem érdekel túlzottan,inkább csak a történelem,előbbiért azonban élek halok. Jó vagyok informatikából(több versenyen és vizsgán is voltam),és matakból is,bár a számok annyira nem érdekelnek. Nagyon szeretnék saját divatmárkát,de ennek a megvalósítására kevés esély van. A másik álmom,hogy tengerbiológus legyek,de annyi minden érdekel,hogy nem tudok választani. Szerintetek ezekkell a képességekkel mit lenne érdemes csinálnom?
16/L
Kedves Kérdező!
Az az iskola lenne számodra megfelelő, amelyben első körben felvilágosítanának arról, hogy az ideális melléknév fokozása badarság. Második körben felhívhatnák a figyelmed a szóközök használatára.
Nem ártana, ha a suliban tanítanának logikát is. Van némi bukfenc a színészkedésről írt részben. Jack Nicholson kb. 60 éve van a filmszakmában. A te kérdésedből nem derül ki világosan, hogy több mint hatvan évig akarsz dolgozni, vagy nem vagy elég tehetséges és szorgalmas, hogy el tudj helyezkedni a showbusinessben? Gondold át még egyszer a kérdésedet, és pontosítva tedd fel.
Ha sulit választasz magadnak, olyat válassz, amelyik alkalmaz pszichológust és pályaválasztási tanácsadót. Egy 16 évestől senki nem várhatja el, hogy dönteni tudjon a jövőjét illetően, még ha jó is az esze. A motívációd mutathatna irányt, de az meg alulfejlett, és a céjaidat pedig -saját divatmárka- túl hamar feladod. Keress bátran hozzáértő segítséget!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!