Kerületek már olyan helyzetbe, hogy nagyon kellett pisilni és nem volt lehetőség rá? Hogyan oldottátok meg? Volt ebből "baleset"? 23/l
Volt sokszor.
De mivel mindig csak sörtől,rengeteg sörtől,így pont nem érdekelt hogy nem szabadna.
Volt, hogy nagyon kellet, de azt hittem hazaérek. Pont a bejárati ajtóban mikor kulccsal nyitottam az ajtót kijöttek az első cseppek. Volt valami fura érzés a dologban, így mivel már otthon voltam elengedtem.
Azóta nem centizem ki!
F
"Baleset" még sosem volt belőle, de időnként volt már "behugyozok, befosok" gondolatom.
Olyan volt, hogy szabadtéri rendezvényen nem volt WC, elindultam a város kisebb utcáin és végig jött utánam egy csaj így nem tudtam hol megállni. Aztán bekanyarodtam egy másik utcába, egy beugró részen kiengedtem aztán ahogy fordulok vissza pont a lány elé ugrottam ki. Szerencsétlen meg halálra rémült, mert kb. olyan volt mintha direkt bevártam volna és elé ugrok :D
Erdőben is volt hogy olyan sok ember jött-ment a túrautakon, hogy még hugyozni se tudtam megállni. Ahányszor elővettem felbukkant valaki így gyorsan el is tettem :D
Vagy hasmenéses időszaknál le kellett szállni villamosról, 5 percet gyalogolni a tömegben egy plázáig. Ott persze mindenki a wc-re vár, meg egyikben nem volt papír sem, így kereshettem egy szinttel fentebb. Mindez zárás környékén, mikor már a takarító is elkezd a WC-ben mászkálni én meg olyan büdös fosást produkáltam mint még soha :D
Volt baleset sokszor. Általában halogatom a WC- re mentést és előfordult hogy elszámoltam magam. Még otthon is időnként bepisilek, mert nem megyek el. Valamiért élvezem, ha pisilnem kell és a bepisilés közeli állapot is felizgat. Valahogy jól esik tartogatni, de ennek időnként ,,baleset” a vége. Sok ember van hasonlóan, mint én, sokan tartogatnak. Lehet h ezt betegeknek tartjátok, de nem az. Ez egy irányúltság, fétis.
A is nagyon felizgat, ha látom, hogy egy lánynak pisilnie kell.
Jó lenne egy ilyen partner...
F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!