Miért van az hogy a szegényebbeket "az ág is húzza"?

Azért van így mert a sorsodat Te alakítod, a betegség pedig szubjektív hogy ki mire fogékony.

Ha nincs jó eszed, akkor marad a bűnözés csak ezt a magyar nem látja be, nem tudni miért.

Attól függ mi minősül szar sorsnak, van biztos munkád de semmi előrelépésed nem lesz az életben mert fix összegekért dolgozol, egy Porsche-t 300 négyzetméteres házat nem adnak ingyen, tenni kell érte vagy tanulással vagy ügyeskedéssel, azonban aki panaszkodik hogy nem boldogul, mégis meghúzza magát csendben.

A "jómódú" embereket is érik csapások, csak másképp élik meg.

Egy jómódú ember nem SZTK-ba jár, nem küldik haza 3-szor hogy "a korral jár" a rosszullét, nem kell egész napokat sorban állnia. Ismerek olyat, aki életmentő műtétre kiadott több millió forintot. Azóta él és relatív egészséges, de 20-féle gyógyszer tartja egyben. Ha átlag ember lenne, rég nem élne.

Válságnál sem mindegy, hogy van 2-3 50 milliós házad, legfeljebb eladod mindet, de nem fogsz nélkülözni, nem fogsz éhezni. Míg egy minimálbéres, egyik napról a másikra létező embernek az is végzetes ha 1-2 hónapra nincs munkája.

Másik ami sokat számít a kapcsolatok. Építőiparban egyik munkásunkat kirúgták, mert lopott. Másnap már másik helyen dolgozott, mert ismerték és kellett a tudása, szorgalma. Egy jómódú embernek általában még több kapcsolata van. Sok esetben összedolgoznak, segítik egymást, munkát adnak egymásnak. Ha az egyiknek éppen rosszul megy, a másik bevonja egy projektbe, munkát ad neki és átvészelik a nehezebb időket is.

Ha csak saját magam nézem:

Messze nem vagyok jómódú, de egyetem alatt évekig szenvedtem a gyenge, rossz fogaimtól. Később ráköltöttem 100+ ezer forintot, egy tömés 10-15 ezer, gyökérkezelések. Nagy összeg, de azóta nyugodtan étkezek. Plusz egy gyulladt fog ezer más betegség kiindulópontja lehet.

Vagy van pár millió forint megtakarításom, évek munkájával jött össze. Ha elveszteném a munkámat, a jelenlegi, teljesen átlagos albérlet + BKV kettőssel olyan 3-4 évig kihúznám. Korábban diákmunkákból éltem suli mellett. Azt számoltam hogy jövök ki hó végéig.

Vagy például egyetem alatt nem voltam soha sehol. A társasági élet azt jelentette, hogy veszünk olcsón Kőbányait, és kiülünk az utcára. Kocsmában azt a 350 Forintot már sajnáltam érte, mert már azt is érezte a pénztárcám, ha egyszer meghívtam valakit. Ezzel szemben jelenleg simán beülünk jobb helyekre, ha kell 2-3 ezer forintot simán kiköhögök. Így sem szórom a pénzt, de jobban érzem magam egy kulturált helyen, mint egy sarki krimóban. Nem is beszélve egy közös kirándulás a haverokkal.

Vagy például megvehetek olyan dolgokat, amik kellenek. Jó telefon, jó bicikli, jó túracipő. Régen minden vágyam egy jó gép volt, évekig arra gyűjtöttem. Egy jó telefonról csak álmodtam. Mióta dolgozom, azóta vettem mindkettőt. Nem legújabb iPhone X-et, de nem is 10 ezer forintos használt Nokia. Azóta nem is vágyom rá, csak tudom hogy van és használom. Így több időm és érdeklődésem jut az utazgatásra, kikapcsolódásra.

Vagy például idén tervezek kimenni Forma 1-re. Régen még csak álmodni sem mertem róla, mert annyira elérhetetlennek tűnt az a több 10, akár 100 ezer forint. Most is húzom rá a szám, de már elérhetővé vált az álom. És sokkal boldogabban kel fel az ember, ha tudja, hogy megvalósulhatnak az álmai.

Egyetértek azzal, hogy még a legjobb módúakat is érik sorscsapások, tehát ez nem kérdés.

Viszont a kérdés megint egy fekete-fehér állítás. Miért kellene “a szegények” életét összehasonlítani a “jómódúékkal”. Szerintem nyílván nagy különbség van, akinél egészen stabilak az anyagiak, annak több lehetõsége van megoldania a problémáit. Szerintem semmi meglepõ nincs abban, ha különbségeket fedezünk fel életvitelben, ha összehasonlítunk egy szegényt gazdaggal. Bár így sem helyénvaló általánosítás, mert nem minden szegényre igaz ez sem. De értelmetlen a “skála” másik végével összehasonlítani, ez úgy hangzik, mint egy irigykedés. Nekem átlagos az anyagi helyzetem, jól megvagyok, de eszembe sem jutna, hogy az átlagfelüli réteggel hasonlítgassam magam.