Mi volt eddig a legszörnyűbb rémálmotok?

A legszörnyűbbet nem tudom. De múlthét szerdán álmodtam egy érdekeset ami megmaradt.

Kisgyerekként sokat kellett bejárnom pestre. Akkor még nem voltak okostelefonok amik megmondják hol vagyok és hogy jutok el valahova. Sokszor el is tévedtem, és képes voltam órákig bojongani, sokszor télen a hidegben és sötétben. És kisgyerekként sokkal nagyobbnak tűnt a város. Sok volt a rosszindulatú alak, akik sokszor megtaláltak. Akkoriban féltem is tőlük. Ezek az élmények nagyon megmaradtak bennem. Annak ellenére is sokszor borzongva tekintek vissza, hogy ma már vidékiként is jól ismerem a fővárosunkat.

Szóval azt álmodom hogy egy ismeretlen helyről próbálok hazajutni BKV-val. Várok a buszra, egy barátom is ott van velem. De pont az az ismerősöm akire még külön vigyázni kell (betegsége miatt). Meg is érkezik a busz, de valami furcsa. A busz kiírása és száma stimmel. Viszont a jól megszokott kék busz helyett 3 emeletes rózsaszín busz jött. Nincsenek rajta emberek, annak ellenére se hogy csúcsforgalmi időben vagyunk. Tele van logókkal, szimbólumokkal amiket mintha már láttam volna, de nem tudom hova tenni. Furcsa keresztet ábrázolnak. Nem olyan mint egy BKV járat. Eldöntöttem hogy nem szállok fel. 21 perc a következőig, inkább megvárom azt. Ezt a buszt nem éreztem biztonságosnak.

De a busz nem akar kimenni az állomásról. A soför néz rám. Mondom neki hogy nem ezzel megyünk, de ő csak tovább bámul. Percekkel késöbb elindul. Ekkor tűnik fel hogy milyen rég volt utoljára hogy egy autó is elhaladt itt. Hosszú percek óta sehol egy jármű, sehol egy ember. Pedig egy lakótelep mellett vagyunk. Na mindegy.

Ahogy várunk elkezdett esni az eső. Lassan jön a következő busz. De megint egy ugyan olyan fordúlt be. Ez ahelyett hogy megnyugtatott volna, még inkább megrémített. Észrevettem hogy ezen a buszon voltak már emberek. De valamiért csak a legfelső emeleten. Miért menne bárki az emeletre? Ez nem egy távolsági busz. Nem utazunk annyit hogy indokolt lenne berendezkedni... miközben ezen gondolkoztam észrevettem hogy mindenki minket néz. Ott eldöntöttem hogy hagyjuk a buszozást. Sétáljunk míg nwm találunk egy villamost.

Elindultunk, és a busz is elindult. Szerencsére nem utánunk. Viszont ahogy mentünk utcáról utcára, fokozatosan a külvárosi részből át a gyártelepek mellé, csak nem tudtam szabadulni az érzéstől hogy megfigyelnek. Közben az eső zuhogott. Már nagy pocsolyákban gázoltunk. Beszélgetéssel próbáltam nyugtatni magamat, de az mégjobban zavart hogy ismerősöm teljesen nyugodt volt, és egyáltalán nem tartotta gyanusnak a szituációt.

Ahogy egyre haladunk, egyre durvábba vihar. Egyszer csak azt veszem észre hogy mellettem hatalmas nagy fény van a földön egy másodpercre. Majd hírtelen nehéz lesz a testem és húz a padló. 100% biztos voltam benne hogy mellém lőtt egy villám. Annyit tudtam még kinyögni hogy "Hívd a mentőket, és véletlenül se érj hozzám." mielött elvesztettem az eszméletem. Közben azon aggódtam hogyha a srác bepánikol, vagy nehézségei lesznek a kommunikációjával akkor nekem annyi. Ha hozzámér akkor lehet mindkettőnknek.

Itt nyitottam ki a szemem. Háton feküdtem, csak a szobában a fehér plafont láttam. Pár másodpercig nem tudtam mozogni. Teljesen biztos voltam benne hogy éppen egy korházi szobában vagyok. Pár másodbperc mozgásképtelenségem alatt végigfutott az agyamon az öröm hogy eszerint túléltem, majd az aggodalom hogy felmérjem a testemben keletkezett károkat. Abban reménykedtem hogy pár törött végtaggal megúsztam és nem bénultam le. De közben büszke voltam a srácra hogy a betegsége ellenére is egy ilyen stresszhelyzetet le tudott reagálni és megmentette az életem.

Majd mikor végül a testem magához tért, jól láttam már és el is tudtam mozdítani a fejem akkor olyan megkönnyebbülés ért amit már nagyon rég tapasztaltam. El sem tudom mondani milyen jó érzés volt ezután a különös kaland után rájönni hogy semmi bajom, a szobámba vagyok kellemes melegben és még az ébresztőmig is van 2 óra hátra

Egy szállodában messziről látom egy nő nagy perpatvart csap, mert egy férfi a szoba közepére piszkított. "Már megint bepiszkított" Az ajtó nyítva látni az idős beteg bácsit, és a szálloda többi tagja is része a látványnak. Megtorpanok, nem akarok lejönni a lépcsőn. "Megint ezt csináltad, most vége a nyaralásnak" mondja a nő a férfiak. Nagyon égő, hogy közöm van ezekhez az emberekhez, de a férfit sajnálom, olyan, mint aki nem tehet, arról, hogy odafosott a szoba közepére. Gyorsan kiakarok jutni a szállodából, de tartok tőle, ez a nő beéget a többi ember előtt. Látom több jóérzésű ember a férfi segítségére siet. Nem jókedvében fosott a padlóra. Öcsém velem van, gyorsan elhúzunk onnan. Valami érzés elfog, és azt mondom neki csak a fákra figyeljen, elakartam terelni a figyelmét arról, ami történt a szállodában apuval. Öcsémet nem látom, nem nézek rá, de tudom ott van, és lenyűgöző látványt adnak a hatalmas fák, a belülük jövő erő. Majd azt mondom borzongva a felismeréstől - Látod, milyen szép az élet. Az erő mindenhol ott van a kövekben a fákban...

(A valósággal való összefüggés. Az a nő (banya) a mostohám. A férfi az apám. Többször voltak üdülni, apa mondta egyszer befosott a nő, és úgy általában ez a széklettel kapcsolatos információkkal lát el. Meg magáról is mondta, az elején, hogy nem tud székelni, kézzel szedi ki egy részét...majd utána elkezdte azt, hogy hirtelen rájön a fosás. Ez a többi ember. A rámvonatkozó rész, hogy a Star Wars Yoda mester szavai foglalkoztattak. Így kutyulta össze álom-manó. A rémálom része, arra vonatkozik, hogy aput gyengének,betegnek,elesettnek,öregnek láttam. Láttam, hogy nincs jól)

Kiskoromban alvásparalízisem (lidércnyomás) volt. Akkoriban nagyon féltem az űrlényektől (pl. mint a Függetlenség Napja c. filmben) és persze, hogy arra gondoltam, láttam, éreztem a sötétben valamit, a testem persze mozdulni se tudott, pulzusom az egekben volt, nagyon be voltam sz*rva 😂

Ez volt a legroszabb.

15-ös. Nekem ugyan ilyen volt, csak slender mannal. Akkor lehettem 13-14 éves. Éppen ment ez a Slender őrület, és másra nem is tudtam gondolni, csak rá.

Egyik éjjel felriadok, ott áll az ágyam felett. Mozdulni se tudok. Megpróbálok kiabálni, de nem jön ki hang a torkomon. A forma meg egyre csak közeledik felém. Rendesen azt hittem hogy nekem ott helyben végem.

Majd egyik pillanatról a másikra eltűnik, és én meg tudok mozogni. Jól be voltam parázva.

Csak később találtam meg hogy ezt a jelenséget alvásparalízisnek hívják. Egy kommentben olvastam hogy az illetőnek sokat volt, de mióta nem fekszik a hátán, hanem az oldalán azóta egy se volt. Azóta csak úgy alszok és bevált. És lehet hogy nekem amúgy se lett volna több, de inkább biztosra megyek.