Ti hogy képzelitek el a halált?

azt, amit 1 ír nincs ember, aki elképzelni tudná

sok kísérlet van évezredek óta,

egy szép kísérlet:

Mihail Lermontov: AZ ÉLET POHARA

1

Az élet habzó italát

Isszuk aranypohárból;

Szemünk bekötve, mit se lát,

Mégis elönt a mámor.

2

Halál előtt lehull rövid

Percig szemünk kötése,

S mi elbűvölt, mind eltünik

Mintegy varázsütésre.

3

Elnyíl szemünk ámulva: hisz

Nincs semmi a pohárba!

Mit ittunk: álom volt s az is

Valaki másnak álma...

(1831,Képes Géza fordítása)

Én két dologra szoktam gondolni ennek kapcsán.

1: Ezt kétszer is tapasztaltam (lehet hülyén hangzik, de álmomban meghaltam és mindkétszer ugyanez volt). A halálom pillanatában, mindkét esetben egy robbanás mellett álltam közvetlenül és úgy haltam meg. Nem éreztem semmiféle fájdalmat. Csak azt, hogy elsötétült minden, nagy halk és lágy "Isteni zene" szólt a háttérben. Tudjátok, ezek a templomi kórusdallamok, csak egyetlen, talán női személytől. A sötétségben néhány helyen szürke foltokat láttam, mint mikor dörzsölöd a szemed, de ez is lágyabb volt és nem járt semmilyen érzéssel. Valamint a legfontosabb, hogy egyedül maradtam a gondolataimmal. Gondolkodni tudtam csak, a tehetetlenség lett rajtam úrrá. Arra gondoltam, hogy úristen mi lesz most a barátnőmmel, mit fog mondani a családom, mit fognak szólni a barátaim, hiszen én ittragadtam egy örök elmélkedésben.

2: A másik feltevésem az, hogy ugyanaz történik majd, mint mikor elalszunk. Ahogyan mondani szokták, örök álomra "szenderülünk". Mivel ez az álom most örökké szól, idővel rájövünk, hogy álmodunk. Mikor az ember rájön, hogy álmodik, ott bekapcsolódik a tudatos álom üzemmód. Ez pedig azzal jár, hogy az álmodó ember bármit, de tényleg bármit képes megtenni az álmában. Ezt ahhoz tudom hasonlítani, mint egy GTA, vagy Mafia (játék) Free Ride módok. Tehát álmon belüli örök élet, és korlátozhatatlan hatalom. Mindent megtehetünk, amit életünkben nem te(he)ttünk meg. Ami pedig egy fordulatot jelenthet ebben a dologban az, hogy talán valahogy kapcsolatot tudunk létesíteni a mi álmunkból az élők álmaiba, hiszen ugyanaz a "dimenzió" lényegében.

Elalszunk, nem lesznek többé gondolataink, érzéseink. Aki jólelkű volt az élete folyamán az a Mennybe kerül, de úgy hiszem nem emlékszik többé az életére. Hiszen elvileg a Biblia szerint is a Mennyben nem lesznek meg az emberi kapcsolataink.

Ennélfogva valamiért bennem motoszkál az, hogy az élet "felesleges". Hiszen halálunk után valamilyen szinten véget ér a létezésünk, nem tudhatjuk lelkileg valósan milyen érzés a túlvilág.

Ugyanaz, mint születésünk előtt. Csendes, békés semmi.

Álmomban többször meghaltam már.

Az egyikben erőszakos halál által, akkor olyan volt, hogy leestem a földre, és éreztem, ahogy a kövek belevágnak az arcomba, majd elkezdtem nem látni (fokozatosan sötétedett el minden, mint ájuláskor), nem hallani, majd lassan minden eltompult és békés sötét lett. Nem ébredtem fel, csak reggel (pedig elvileg ilyen álomból azonnal fel szoktak riadni)

A másik álmomban kiléptem az űrbe egy ajtón, és lebegtem a csillagok közt. Tudtam, hogy meg fogok halni, de ez annyira jó érzés volt, olyan békés.

"Ha meghalok, ha meghalok/

Égbe visznek az angyalok"

:)