Van olyan, hogy valakinek rengeteg ellensége van, viszont egyetlen barátja sincs?

Engem vagy utàlnak vagy szeretnek, köztes nincs.

A baràtaim szeretnek, de ujabb ismerettségnél mindig ugy indulok, hogy nem vagyok szimpatikus. Pl bolti eladok gunyosan kérdezgetnek a magánéletemröl, a szomszedok (akikkel a köszönesen kivül egy beszélgetésem nem volt soha az eletben)rosszmájuan kipletykàlnak, munkahelyen akit be kell tanitanom excelben mikor a beszuràsrol beszéltem, sértésnek vette mert azt hitte obszcén jelzökkel beszélek vele annyira nincs képben az excelben, hivatalokban flegmàn beszélnek az ügyintèzök hozzàm.

Külsöre pedig àpolt vagyok, vékony, magas, nem viszek sminket tulzàsba, nem öltözöm kirivoan vagy kihivoan sem, értelmesen beszélek köszönök udvarias vagyok (habàr szeretek tàvolsàgot tartani pont a fentiek miatt), ès mégis alapbol kinéznek, kiközösitenek.

A férfiak kb humànusak, velük asszertiven, szimplàn, elöitélet mentesen is tudok kommunikàlni.

De megesik ha nincs fontos dolog es van szabadidöm hogy ki sem merek mozdulni mert màr tartok az ilyenektöl, hogy melyik elado akar engem kikezdeni, vagy milyen szájhuzàsokat kapok pl postàn vagy bàrmi.