Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Jogos volt beszólni a kórházi...

Jogos volt beszólni a kórházi asszisztensnek?

Figyelt kérdés

2 hete történt az eset.

Varratszedésem volt, de így is ellehet csúsztatva emiatt az asszisztens miatt.



Az asszisztens kijön a rendelőből és haza akar küldeni mindenkit, mert ahogy mondta "úgysem jutnak már sorra".

Előtte levő héten ugyanezt megjátszotta, utólag viszont kiderült, hogy mégis sorra jutottak, én hülye meg hazamentem.


Amikor másodszorra is ott voltam, kijött és mondta,hogy "hölgyem ez nem sürgős, jöjjön el két nap múlva".

Látszott rajta,hogy baromi flegma egy nő.Mondtam neki,hogy a múlthéten is voltam itt, erre kicsit felemelte a hangját és ismételte magát.

És azt mondta, akkor tessék magánklinikára menni.

Na, itt már nekem sem kellett több, megmondtam nem ezért fizetem a TB-t és, ha nem fizetném magának fizetése, sem pedig munkahelye.

Erre viszont köpni nyelni nem tudott.


Fél óra után sorra is jutottam, de csukott ajtónál direkt hangosan mondta,hogy "a csizmás primadonna jön".



Nem értem, hogyha valaki ennyi utálja a hivatását, munkáját, akkor minek dolgozik benne?Lehet váltani, lehet átképzésekre menni, milliónyi lehetőség van.

Ne én érezzem már rosszul magam, mert ő elcseszte az életét.


2017. dec. 31. 20:50
 1/10 anonim ***** válasza:
77%
Jól tetted. Az ilyent ki kéne rúgni. Eleve megszegi a Hippokratészi esküt. Csak a pénzért egészségügybe ne menjen senki, mert az nem játék, emberek életével, egészségével játszik. Ha utálja vagy unja a munkáját menjen el, van még százmillió féle hivatás amit lehet űzni.
2017. dec. 31. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
76%

Szerintem jól tetted. :,D

Engem már nagyon sokszor aláztak meg kórházban de még nem mertem kiállni magamért.

2017. dec. 31. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Én a legtöbbször tényleg magánrendelésekre megyek, tehát én aztán tényleg nem terhelem az állami egészségügyet.


De, a legutóbbi esetben hirtelen, gyorsan nem tudtam volna magánsebészt leakasztani, aki összevarrja a lábamat.


A hosszú várakozás oké megértem, na de ez az asszisztens.Egy egészségügyben dolgozónak nem ilyennek kellene lennie.

2017. dec. 31. 20:57
 4/10 anonim ***** válasza:
68%
Szerintem többé-kevésbé az volt, a varratot ki kell szedni normál ellátásban, nem küldhet ezért magánklinikára. Ráadásul ha sorra is kerültél, akkor mit küldözget haza?
2017. dec. 31. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
80%

Én pont ezt mondtam volna, de NEKI, az arcába:


"Nem értem, hogyha valaki ennyi utálja a hivatását, munkáját, akkor minek dolgozik benne?Lehet váltani, lehet átképzésekre menni, milliónyi lehetőség van.

Ne én érezzem már rosszul magam, mert maga elcseszte az életét."

2017. dec. 31. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
35%
Még pofán is vertem volna a helyedben az ilyen idióta szart.
2017. dec. 31. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
14%

Igazad van, drága, tényleg nem ezért fizeted a tb-t, hanem azért, hogy abból finanszírozzák az eü. fenntartását... :) Ha nem tetszik valami, nyugodtan el lehet menni magánba, hidd el, ott is kivették volna a varratokat.

Gondolom nem véletlenül aggatta rád a csizmás primadonna nevet, egész biztosan van ennek a történetnek előzménye is...

Te is ugyanolyan tahó vagy, mint a nővér volt, legalább egy szinten vagytok. :)

2018. jan. 1. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
7-es. Nem voltunk ott, lehet hogy volt előzmény lehet hogy tahó a kérdező alapból, de ez a direkt ráaggatott spekuláció a részedről meg embertelen. Bocs.
2018. jan. 3. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
0%

Miért lenne embertelen? Az már mellékes, hogy a kérdező nyugodtan megalázhat másokat?

A véleményem változatlan, nem az ő pár tízezréből kifizetett tb-ből fogják fenntartani az egészségügyet, főképp, hogy most még jobban csökkenti a kormány a járulékok nagyságát...

A kérdező ugyanolyan tahó volt, mint a nővér.

2018. jan. 3. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Az ESET, minden komment nélkül:


Hasi UH-ra kellett mennem, X város Y rendelőjébe, ahova előzőleg időpontot kellett kérnem.

Az időpontot KÉT HÓNAPOS(!) határidővel kaptam, este 6-ra.

Azt mondták, hogy a vizsgálat előtt 8 órával már nem szabad enni.

Kértem hogy adjanak korábbi időpontot, mert inzulinnal kezelt cukorbeteg vagyok és kötelező ennem.

Nincs! Vagy megyek este 6-ra, vagy csak 2 hét múlva.

Elfogadtam.

Aznap 10-kor ettem egy keveset, majd 4 órakor egy zacskó szőlőcukorral és a férjemmel elindultunk a 60 km-el arrébb levő városba. A férjem ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen, mert bár eszegettem a cukrot, időnként azért elkezdtem remegni.

Leültünk a váróban, ahol nem volt senki és vártunk félórát.

Fél 7-kor kinyílt az ajtó, kijött egy nő akiről később kiderült, hogy a doktornő.

Megkérdezte, hogy "Maguk mindketten ide várnak?"

Mondtam, hogy "Nem, ő csak a férjem és elkísért."

Erre szó nélkül becsapta az ajtót és a következő szöveget nyomta bent, ami kihallatszott:

- Van itt még egy nő, akinek a pichájára van ragadva a férje. Bírom az ilyeneket, akik egy percet nem bírnak ki az uruk nélkül!

Hát ennyi!

2018. jan. 3. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!