Létre kéne hozni egy közösséget, olyan félét mint a harcosok klubja, hogyan csináljam?
Egy önismereti út lenne ez, hogy verekedés lenne-e benne, az még kérdés. De lány vagyok egyébként úgy hogy nem szánnám olyan durvának. De valamilyen testi edzésforma jó lenne.
Beletartozna az egészbe: közös tanulás, könyvek elolvasása majd közösen megbeszélése, tudatmódosító szerekkel való kísérletezés (persze ésszel), olyan dolgokat tennénk ami kirepít a konfortzónából, pl. elégetjük pár tárgyunkat, ruhánkat amihez annyira ragaszkodtunk, akár össze is költöznénk egy páran egy albérletbe és itt csinálnánk ezt közösen. Kitalálnánk szabályokat, elveket stb.
Mennyire megvalósítható ez? Honnan szerezzek embereket?
Ja és nem egy tini vagyok aki most megnézte életében először a harcosok klubját és ő is olyan akar lenni, hanem komolyan gondolom.
Úgy érzem szüksége van az embernek egy mély tanulási folyamatra, az iskola ezt nem adja meg. Mint emberileg fejlődni, ez nem olyan egyszerű. Először egyedül akartam csinálni, de gondoltabb egy közösségben könnyebb lenne. Ki mit gondol?
Előzőeknek üzenem, hogy alapvetően egy szektával sincs baj, maximum az elvek megkérdőjelezhetőek, de a szekta önmagában egy közös célt elérni kívánó privát közösséget jelent.
Nekem nagyon tetszik az ötlet, régóta szeretnék tartozni egy összetartó közösséghez, de számomra nem a tanulás a fő cél, azt magamtól is el tudom érni. Én a ma általánosnak minősülő emberi kapcsolatoktól vagyok kiakadva, amit a hazugság, értéktelenség és érdek-ragaszkodás jellemez, ezektől szeretnék egy ilyen "szektába" menekülni, ahol az emberek számíthatnak egymásra mindenben, és egyként élnek. A tudatmódosító szerekkel kapcsolatban vannak fenntartásaim (pl. csavarlazítós/légyirtós herbál kilőve), de nem tartom főbenjáró bűnnek. A testedzés megint csak egy jó dolog lenne, mivel egyedül nem vagyok képes kitartóan végigvinni bármit is, szükségem van valakire/valakikre, akikkel közösen osztozunk az élményeken.
Szívesen csatlakoznék Hozzád, de van két bökkenő:
1) Én "egy tini vagyok aki megnézte a Harcosok Klubbját" (18 éves)
2) Földrajzilag pontosan hol szeretnéd létrehozni a csapat székhelyét?
,,Remélem nem fogsz találni senkit. Tudod mi segít fejlődni? A munka."
Hehe, jót nevettem. :D
Utolsó, írj privátban és megbeszéljük, egyébként Bp-re gondoltam, itt lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!