Miért ilyen negatív az emberi jellem?

> Arra gondolok, hogy mindenki egyből a rosszat látja mindenben.

Úgy látom te is. Az én benyomásom az, hogy nem !mindenki! látja egyből a rosszat pláne nem mindenben.

> Bárhova megyek mindenki hervadt komoly èlettelen tekintettel bámul ès panaszkodik.

Mint ahogy ez is egy panasz. Nota bene a semleges tekintet nem élettelen, csak te érzed annak. Hidd el a te tekinteted is mások számára ugyanolyan élettelen, mikor a buszmegállóban vársz. Az ember nyilván semleges érzelmekkel viszonyul számára semleges dolgokkal szemben, egy ember látványa nem fogja sem elszomorítani, sem felvidítani, hacsak nem hajótörött volt az elmúlt egy évben.

Nyilván ami pozitív, azt az ember élvezi. Persze alkalmasint ezt is szeretik az emberek megosztani másokkal, de ez nem annyira égető belső igény. Ami viszont negatívan érinti az embert, azzal valószínű dolga van, ha ismétlődő, vagy folyamatosan fennálló esetről van szó, az egy probléma, ami valamilyen megoldást kíván. De ha nem is ismétlődő dologról van szó, akkor is meg akarja érteni az ember, hogy legközelebb el tudja kerülni, vagy kapjon valami új perspektívát a másiktól. Meg persze van érzelmi levezető szerepe is, amit az ember kimond, azt már egy kicsivel kevésbé érzi terhesnek. Nyilván az ember tudata sokkal inkább ráfókuszál a negatív történésekre, jobban megjegyzi azokat, többet gondolkodik róluk, és a gondolkodásba szeret másokat is bevonni, hátha valakinek van valami jó ötlete, nézőpontja.

Nota bene te sem arról tettél fel kérdést, ami pozitívum volt a napodban, vagy az életedben – mondjuk nem arra kérdeztél rá, hogy miért élünk békében, és miért nem kell éheznünk, vagy miért nem kell megfagynod ma sem az utcán, miért van meg mindkét lábad és kezed – , hanem azt, amit negatívumként élsz meg, mert ezt érzed problémának, aminek a megoldásához akár a másokkal való beszélgetést is igénybe veszed.

Az ösztön legalábbis ez, ezért osztják meg az emberek gyakrabban a negatív történéseket egymással. Még akkor is, ha tudatosan tudják, az adott helyzetből kivezető utat, vagy tudják, hogy nincs kivezető út.

Bár én ezt nem mondanám igazán pesszimizmusnak. Az optimizmus és a pesszimizmus inkább az elvárásainkról mond el valamit, hogy a jövőt pozitívabban, vagy negatívabban képzeljük el. A panaszkodás meg inkább a múlt feldolgozásáról, megértéséről szól, valamilyen hiba feltárásáról. Nota bene gondolhatja valaki azt, hogy most nagyon jól érzi magát, de lehet pesszimista és gondolhatja azt, hogy ez úgysem fog sokáig tartani. Vagy fordítva, lehet, hogy úgy ítéli meg, hogy a helyzete keserves, de azt gondolja, hogy a jövő sokkal jobb lesz.

> Csak azèrt kèrdezem mert mindenki maga keresi a problèmákat ès gördít akadályokat maga elè.

A problémák jönnek maguktól is, nem kell azt keresni. A problémáról való gondolkodás, vagy beszélgetés az, ami pont hogy közelebb visz a megoldáshoz, pont ez az, ami nem vegetálás, hanem fejlődés. Persze fontos lenne, hogy az ember ne érzelmileg viszonyuljon egy-egy problémához, negatívumhoz, hogy negatív történések ellenére is meg tudja őrizni a higgadtságát, kiegyensúlyozottságát, alapvető derűjét, vagy érzelmi semlegességét, de ha valaki rá is jön erre, akkor is sok munka, amíg ezt el tudja érni.

Ha nem foglalkoznánk a problémákkal, nem gondolkodnánk róluk, akkor megoldásokat sem tudnánk találni rájuk, így újra és újra elkövetnénk – vagy pont elmulasztanánk – olyan cselekedeteket, amelyek újra ugyanahhoz a problémához vezetne. Na az lenne inkább a fejlődésmentes vegetáció.

Tehát önmagában én nem érzem problémának azt, ha az ember panaszkodik. Persze tud ez egy nagyon talmi, felesleges dolog is lenni, ha mindeközben nem von le valamiféle tanulságokat. De az ember, ha lassan is, alapvetően mégiscsak fejlődik tanul, időről-időre kisebb-nagyobb tanulságokat levon a vele, vagy a körülötte történtekből, és néha más emberrel beszélve kap egy olyan gondolatot, löketet, ami hozzásegít ehhez.

~ ~ ~

Van még egy vetülete a kérdésnek, bár úgy tűnik nem ez a hangsúlyos. Ez pedig az, hogy tények, információk hiányában hogyan viszonyulunk egymáshoz, hogy gyanakvóak vagyunk-e, vagy éppen jóhiszeműek. Itt is érthető, ha az ember a szükségesnél némileg gyanakvóbb, mert könnyebben fel tud készülni nem várt negatív történésekre. Ezzel sincs semmi probléma. A bizalmat ki kell érdemelni. Amíg nem érdemeltem ki valakinek a bizalmát, én nem veszem zokon, ha valaki gyanakvó velem szemben.

~ ~ ~

> Hogyan lehet rajta változtatni?

A világon nem lehet változtatni. Minden forradalom ott bukik el, hogy a nagy egészen akar változtatni. De az úgy nem megy, hogy közben az ember, az egyén nem változik. Ha a téglák gyengék, akkor mindegy, hogyan építed át ugyanazt az épületet, a probléma nem az épülettel, hanem a téglákkal van. Ergo nem a társadalmon, hanem az egyénen kell változtatni. És ki az az egyén, akin legnagyobb hatalmad van változtatni? Természetesen te magad vagy az. Ha te jó példával jársz elő, az idővel a környezetedre is hatással lesz. Nem azért, mert te akarod megváltoztatni őket, hanem mert maguktól változnak majd olyan irányba, mint te.

Hogy aztán ez sok-e, kevés-e, az majd kiderül. Mindenesetre amit neked kellett megtenned, azt megtetted. Mindenesetre ha te magad nem vagy jó példa, akkor hiába próbálnál másokat szavakkal győzködni, nem lenne hiteled. Ha meg jó példaként próbálsz feltűnni, akkor szavak nélkül is látni fogják az emberek.

Zavar, hogy sokan panaszkodnak? A megoldás egyszerű. Hallgasd meg őket, támogasd őket, adj nekik tanácsokat, gondolatokat, amelyek mentén a problémáikat képesek megoldani, vagy elkerülni, vagy más aspektusból látni a helyzetet. Ha így teszel, valószínű te is kevésbé leszel ennyire panaszos, mint ennél a kérdésnél, mert éreznéd, hogy valamivel jobbá tudod tenni ha nem is a világot, de egy barát, egy ismerős kedélyállapotát, még ha csak ideiglenesen is.

#6: Biztos van olyan közeg, ami rossz hatással van az emberre és ezeket érdemes kezelni.

A ló túl oldala, ha minden közegből, amiről úgy gondolom, hogy rossz közeg, elmenekülök és kizárom őket, akkor nem marad senki, akivel együtt legyek. Alapvetően ilyen hozáállással fel sem jönnék gyakorizni, hiszen itt is vannak, akik a rossz közeget képviselik.

Proaktív vs Reaktív viselkedés

- = [ Reaktív ] = -

A reaktív szó a re + akció kifejezésekből áll, azt jelenti: valamire reagálni. Aki reaktív, az valamire válaszol, valamilyen külső ingerre cselekszik, vagyis a viselkedését beindító momentum a külvilágból származik. Az egyén elszenvedője az ingernek, kívülről irányított. Íme néhány példa:

Valaki rálép a lábamra, és én dühös leszek. (düh)

A főnököm nem ad fizetésemelést, ezért lassan megunom a munkámat. (unalom)

Idegesít az a hangnem, ahogyan a barátaim egymással beszélnek. (irritáltság)

Ha esik az eső, lehangolt leszek. (szomorúság)

Ami ezekben a példákban közös, hogy egy érzelmi állapotot írnak le. A düh, unottság, utálkozás, irritáltság vagy szomorúság ráadásul nem pillanatnyi érzelmek, hanem sokszor huzamosan fennálló lelkiállapotok, amelyek negatív nyomot hagynak az emberben. ** Aki sok időt tölt efféle hangulatban, előbb-utóbb beteg lesz ** – amitől csak még rosszabbul érzi majd magát. Ráadásul a pozitívan gondolkodó emberek elkezdik őt kerülni, mert nem kellemes a vele való együttlét.

Összegzésképpen: a reaktív embert megváltoztatja és kibillenti önmagából a külvilág.

A reaktív életmód néhány következménye: az ember sokszor ideges, frusztrált, sok időt tölt rossz egészségi és/vagy szellemi állapotban, kiszolgáltatottnak érzi magát, másokat bírál, vádol vagy elítél, mert nem olyanok, amilyennek szerinte lenniük kéne.

Ez az ember egész életvitelére kivetül. A legtöbb reaktívan élő ember kifejezetten sok időt tölt rossz mentális állapotban. Már annyira megszokja, hogy csak külső ingerekre fogjon neki a dolgoknak, hogy amíg fenéken nem billentik, képes teljesen passzív módba vonulni, és egyáltalán semmit sem csinálni. Emiatt persze mind a munkájában, mind a magánéletében rengeteg lehetőségről lemarad, hiszen aki csak várakozik, az kevesebbszer kerül „helyzetbe”, mint aki aktívan tesz magáért.

- = [ Proaktív ] = -

A proaktív kifejezés töve a pro + akció, vagyis a valamiért való szándékos cselekvés. A proaktív viselkedés kiváltó ingere nem a külvilágban, hanem a személyen belül van, így az ilyen embert a saját tervei és döntései irányítják. Alapvető hozzáállása miatt arra figyel, hogy ő hogyan tud hatni a külvilágra. Saját céljai és elvei vannak, a körülötte zajló körülményhez és eseményekhez a saját pozitív rendszerén keresztül viszonyul.

Néhány példa:

Valaki rálép a lábamra… mire én ránézek, jól van-e, netán nem állunk-e túl közel egymáshoz, és ezért arrébb kell húzódnom, hogy ő is kényelmesebben elférjen. (jó szándék feltételezése, önzetlenség, türelem)

A főnököm nem ad fizetésemelést… ezért alaposan és őszintén átgondolom, hogyan tudnám magamat hatékonyabbá, az elért eredményeimet pedig láthatóbbá tenni. Veszek néhány önfejlesztő könyvet is, hogy jobban tudjam, merre kell elindulnom. (felelősségvállalás, tudásvágy)

Nem tetszik az a hangnem, ahogyan a barátaim egymással beszélnek… ezért beszélgetést kezdeményezek velük együtt vagy külön-külön, hátha megértem, miért használnak egymással ilyen hangot. (kíváncsiság, a másik ember meghallgatása)

Esik az eső… és én arra gondolok, hogy ez a természet örök körforgásának szerves része, ami táplálja az embereket és minden földi fajt. (holisztikus gondolkodás, belső jókedv képessége)

A proaktív emberre különösen igaz az előző leckében leírt lelki hozzáállás: amiről tudja, hogy úgysem képes megváltoztatni, azt lelki békével elfogadja. Ami viszont a saját terveit és céljait illeti, mindent megtesz azért, hogy megváltoztassa önmaga körül a világot.

Érdemes megjegyezni, hogy a zárójelben szereplő szavak nem annyira tulajdonságok, mint életelvek. Az elvekben az a jó, hogy minden helyzetben, napsütésben vagy esőben, szerelemben vagy válás alatt, fiatal vagy idős korban, békében vagy háborúban ugyanúgy érvényesek. Akinek megvannak a saját elvei, az jóval könnyebb helyzetben van, mint aki csak reaktívan sodródik. Ezért ha proaktívabb kívánsz lenni, első lépésként tudatosítanod kell magadban, hogy mik az elveid, és mikhez tartani akarod magad a mindennapok megpróbáltatásai során. (Ha még sosem gondolkoztál el ezen, valószínűleg szükséged lesz néhány hétre. Ebben sokat segíthet e modell megalkotójának, Stephen Covey-nak híres könyve: A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása.)

- = [ Mi nem számít proaktivitásnak és mi nem? ] = -

A magyar kultúrában elég sok olyan ember van, aki még nem érti, hogy miért fontos fejlesztenünk magunkat. Az ő fülüknek a proaktivitás is gyanús kifejezés; éppen olyan, mint az asszertivitás (önérvényesítés). „Már megint valami amerikai izé!” Már a proaktivitás kifejezés is valami olyasmit idéz fel bennük, ami számukra taszító és amivel nem tudnak azonosulni — még akkor sem, ha amúgy jobb eredményeket érhetnének el. Remélem, nálad nem ez a helyzet, de ha esetleg te is idegenkedtél volna ettől a fogalomtól, talán segít ez e meghatározás: a proaktivitás azt jelenti, hogy az ember tudja, hogy mit akar, kitartóan a célja felé halad, de közben tiszteletben tartja a többi ember határait. Ezért nem sorolható a proaktivitás alá, ha valaki:

- idegesítően nyomul

- másokon átgázol

- másokat zaklat

- erőszakoskodik

- figyelmen kívül hagyja, ha az elutasítják/nemet mondanak neki.

Ezek nem proaktív, hanem agresszív cselekedetek. Proaktív ember sosem él velük.

- = [ Néhány példa a reaktív–proaktív gondolkodásra ] = -

Hogy jobban megértsd a két hozzáállás közötti különbséget, íme néhány hétköznapi példa:

Reaktív hozzáállás: „Most már megettem ezt a tábla csokit, szóval már minden vackot összeehetek, úgyis mindegy.”

Proaktív hozzáállás: „Na, ezt a kis csokit még bekapom, de többet nem kérek. Utána jobban figyelek magamra, hogy ne essek vissza a régi cukorfüggő életmódomba. Keresek valami cukormentes csokireceptet a neten, hogy többé ne legyen bűntudatom, ha édességre vágyom.”

Reaktív hozzáállás: „Most nincs kedvem telefonálni – meg hátha zavarom is a főnököt.”

Proaktív hozzáállás: „Fontos ezt a telefont elintéznem, bár nincs sok kedvem hozzá. Gyorsan essünk túl rajta, hogy haladni tudjak a többi dolgommal. Ha zavarok, a főnököm úgyis megmondja, mikor hívjam.”

Reaktív hozzáállás: „Nincsenek normális állások, úgyhogy nem is keresek.”

Proaktív hozzáállás: „Ki kell találnom, milyen módon tudom mások számára hasznossá tenni magamat. Valamire biztosan szüksége van még a világnak, amit én is meg tudok tenni.”

"Mindenki az ördögre gondol a többi emberben. Mièrt lehet ez?"

Talán mert az emberek többsége nem együttműködő típus.

Regényt lehetne írni a példákból, ezért inkább lerövidítve csak néhány példát említek:

Az oktatási rendszer. A fősuli nem arról szólt hogy a végzett hallgató sikeres lehessen az életben. Hanem ki is mondták hogy arról hogyan ne lehessen sikeres. Így aztán a végzett tankörtársaim közül csak 3 vagy 4 helyezkedett el a tanult szakmájában. Vagy egy angol nyelvtanfolyamon "tiltott tudás" volt az angol nyelv. Hátha a végzett hallgató sikeres nyelvvizsgát tesz vagy idehaza vagy külföldön jó állást talál az angol tudás birtokában. Ezért a tanár kiadta a diákoknak a feladatot hogy tudás hiányában mit csináljanak, ő meg nekiállt népsportot olvasni.

Vagy egy másik példa az együtt nem működésre ha a lakótelepi panellakásokban kutyát tartanak. Ezzel a többi lakó életét megkeserítik, például ha egész éjjel vonyít és ugat akkor nem tudják kialudni magukat és másnap holt fáradtan végezhetik a munkájukat. Együttműködés az lenne ha igyekeznének maximálisan civlizálttá tenni a lakókörnyezetüket. Meg az ha nem azt üzennék a külvilágnak hogy ők haszontalanul és életből kiábrándult zombiként kutyát vonszolnak az utcán, vagy felnőtt hülyegyerekként azt nézi hogyan futkos vagy szarik a kutyája. Hanem együttműködés az lenne egy fejlett társadalom létrehozása érdekében ha hasznos tevékenységük lenne. Ha mondjuk belelépsz egy kutyaürülékbe vagy a szél kutyaürülék szagot terjeszt egy városban, akkor bizonyára te sem az angyalt látod az életunt zombikban. Akkor látnád azt ha csupa értékes emberek lennének. Az egyik gyógynövények tudósa lenne, a másik az emberi lélek jó ismerője, a harmadik meg mondjuk az elektronikában lenne otthon, stb. Egy szakmai telefonkönyvben sem kutyát szarató zombik névjegyzéke szokott szerepelni, hanem a társadalom számára hasznos tevékenységet végzőké.

Külföldre is miért mennek innét az emberek? Hát mert ott együttműködőbb társadalomra lelnek. Például normálisabb fizetést kapnak.