Mi végre alapozhatják egyes hirdetői a témának, miszerint a nőnek nincs lelke?
Valóban rejtély, pláne hogy ha kinyitsz egy történelemkönyvet, az gyakorlatilag összes diktátor, népirtó, tömeggyilkos és hadvezér férfi, ráadásul ha vetsz egy pillantást a jelenlegi bűnözési statisztikákra, szembetűnően több férfi erőszakos bűnelkövető, mint nő. (Ez meg személyes tapasztalat ugyan, de általános iskolában is, és gimiben is a fiúk voltak kegyetlenebbek, ők voltak azok, akik csicskáztatták a gyengébbeket.)
A nők hibáira alapvetően ezerszer jobban felfigyelnek az emberek, míg a férfiaké felett hajlamosak szemet hunyni, a "férfitermészetükre" fogni, esetleg észre sem venni.
Annyi előnyük lehet még a férfiaknak megítélés terén, hogy ha egy olyan nő sérti meg őket, akiben potenciális partnert látnak, akkor azzal elnézőbbek (/vagy tettetik, hogy nem neheztelnek) míg egy nő kimutatja a nemtetszését, ha úgy hozza a sors.
De ja, azok mondanak ilyeneket, akik utálják a nőket a személyes sikertelenségeik miatt...
3-as, azért ne a történelemkönyvekből induljunk ki :) Iszonyatosan sok női gyilkos és egyéb volt van és lesz is, csak egyiknek sem sikerült eljutni a törikönyvekig.
A nők hibáit meg a "nőtermészetükre" fogják. 2-es voltam, mint írtam, én pl. nő vagyok, nem szokásom csajozni, így nem vagyok túlzottan sikertelen :D
Érdekes, hogy szerinted a nők kimutatják nemtetszésüket. Életem során eddig volt úgy 9-10 jó barátnőm, EGYIK SEM mondta soha az arcomba, ha valami baja lett volna. A hátam mögött kavartak, szervezkedtek, volt, amelyik sikeresen elvette az egész baráti körömet. Egyik azért tiltott le mindenhonnan, mert a tanárom azt mondta neki, hogy milyen jól haladok az anyaggal és lassan együtt tudunk majd gyakorolni. Halál komolyan :D
Másik mindenre irigy volt. Mindenre.
Megállás nélkül hazudtak és csak addig voltam jó nekik, míg hasznomat látták. Amint nekem volt valami bajom, eltűntek a föld színéről is.
Én csak olyan férfival találkoztam eddig, aki nem takarózott, hanem mindig kimutatta a foga fehérjét. Bunkók? Igen, összefutottam nem egy gyökérrel, de legalább rögtön tudtam, hányadán állunk egymással.
A barátnőim között volt olyan, aki egy éven át hurcolt magában sértettséget felém, de nem mutatta egyáltalán ki, mert kellett neki a segítségem. Amint kikerült a kényszerhelyzetből, elküldött a jó édes anyámba. Addig meg játszotta a nagy odaadó barátnőt.
Szerinted ez nem lelketlen?
Abból a tízből jó, ha kettőre azt mondom, hogy egyáltalán emberhez méltóan képesek viselkedni. A többi mind álszent féreg, már bocsánat.
Szóval igen, az ember világnézetét a tapasztalatai adják. Nem nehéz a nőket lelketlennek nézni, ha őszintén nem tudom, részemről a 80%-uk, akikkel eddig találkoztam, az (anyám meg még pszichopata is). Fogalmam sincs, hogy valójában hogyan alakulnak a számok, de nekem az a 80% épp elég meggyőző ahhoz, hogy soha többet ne akarjak nőkkel barátkozni.
Igaz, én alapesetben nem szoktam szidni őket, de az előítéletek bennem vannak. Nőként.
Nekem is borzasztó tapasztalataim vannak nőkkel.
/Kivétel édesanyám/
Szívtelen, lélektelen, férfiak érzéseit semmibe vevő, parancsolgató, ugráltató, idegbeteg és még sorolhatnám.
Ami a legdurvább, hogy tényleg sok nő azt szerintem, hogy egy férfinak nincsenek érzései, mert ők férfiak és igyekszenek nem kimutatni.
#4 Az jó, én meg régről ismert férfi barátaimról tudtam meg, hogy a hátam mögött a haverokkal miket beszéltek rólam/egyéb ismerős nőkről, miközben szemtől szemben teljesen rendesek voltak. Normálisan viselkedő, "kedves-rendes" pasi küldözgetett haveroknak meztelen képeket az exéről, (aki az egyik barátnőm), mert valami hülyeségen összevesztek, és ez volt az ideális bosszú. (Amúgy ajánlom, hogy nézegess ezen az oldalon "hogyan álljak bosszút az exbarátnőmön" típusú kérdéseket és válaszokat, nagyon tanulságosak)
Máskor meg szegről-végről rokon gyerek nálunk lakott hetekig, aztán amikor végre összeköltözött a barátnőjével, azt hallottam vissza rokonoktól, hogy panaszkodott, hogy milyen sz@r volt nálunk. Az egyik pasim (szerencsére már exem) normális, funkcionális emberi lénynek tűnt, aztán egyszer láttam, ahogy konkrétan erőszakpornót néz. Nem is próbálta takargatni, nem tudta, hogy mi vele a baj...
A legrosszabb, amit nőktől kaphatsz, az egy gyors lefolyású hiszti, ha viszont egy férfival van nézeteltérésed az megaláz. Vagy nyilvánosan, vagy a kis baráti falkája körében leszel te a nő, akin köszörülhetik a nyelvüket, ilyen nő pedig mindig van.
Eddigi tapasztalataim szerint én a nőknek bármit elhiszek, ha viszont egy férfi annyit mond, hogy "jó reggelt" akkor kinézek az ablakon, hogy megbizonyosodjam, hogy tényleg fenn van-e már a nap.
Nyilván mindketten csak személyes tapasztalatokból meríthetünk, szóval egyezzünk meg annyiban, hogy mindkét nemben vannak selejtes emberek, és hülyeség lelketlennek nevezni csak az egyiket (bár te gondolom hozzátennéd, hogy "uhh de a nők között több selejt van://" mire én hozzá azt mondom, hogy még mindig rá lehet nézni a bűnelkövetési statisztikákra...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!