Ilyenkor mi a teendő?
Figyelt kérdés
Pár hete rendeltem egy csajszitól a neten egy bio kozmetikumot. A vásárlás előreutalással működött, szóval, h előbb a pénzt kellett elküldenem, ő feladja a rendelést és tovább küldi nekem. Mindig is tartózkodtam az ilyen előreutalásos dolgoktól, de gondoltam, h üsse kő, nem néz ki a csaj szélhámosnak, csomó visszajelzései voltak emberektől, akik megkapták tőle a termékeket. Végre az én rendelésem is megérkezett a csajhoz és írta, h már feladta postára hétfőn, szóval a héten meg kell kapjam. Csütörtök van és még mindig semmit sem kaptam. Tegnap írtam is neki, h nem kaptam még cetlit, h csomagom lenne a postán; más akitől rendelek és feladja, akkor mindig gond nélkül 2 napra rá megkapom. Azt mondta, h utána néz, h mi lehet a gond, mert nagyon ritkán fordult elő nála, h a csomag elkeveredett, de az is megoldódott. Az este folyamán már azzal írt rám, h nem utánvételes csomaggal megy a rendelésem, hanem levélformájában adta fel és egy fotót csatolt hozzá a levélről amin a címem és az ő címe van. Kicsit fura, h egész addig utánvételes csomagról beszéltünk, most pedig hirtelen egy sima levél, amibe beletette a rendelt termékemet?! Nagyon fura. Esetleg mit tudok tenni ha úgy adódik, h átver? Ti mit tennétek? Elmennétek a címére? Végül is azt tudom. Vagy mondjak el 5 Mi Atyánkat, h nem hogy meglógott a pénzemmel?! :D Úgy érzem, h soha többé nem fogok előreutalással vásárolni... :D2017. okt. 5. 15:36
1/2 anonim válasza:
a bank meg a fogyasztóvédelem (vagy ami most a neve) vissza tudja szerezni a pénzt
2/2 anonim válasza:
ha előre fizettél, akkor miért is menne utánvételes csomaggal a cucc? kétszer akarsz fizetni talán?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!