Akibe bele lehet szeretni, az miért nem jó barátnak?
Nincsenek barátaim, óvoda óta nem is voltak. Általában inkább fiúkkal, férfiakkal hoz össze a sors, úgy érzem, hogy velük jobban megérteném magamat (oviban is több fiúbarátom volt), ők viszont folyton belém szeretnek, vagy legalábbis le akarnak fektetni (nem beképzeltségből írom, elég baj ez nekem, nem vagyok rá büszke, plusz nem is teszek érte semmit). De egyébként lány is hívott már randira.
A kérdésem az lenne, hogy mégis mi oka lehet annak, hogy szerelmesek tudnának belém lenni az emberek, talán még el is viselnének egy párkapcsolatban, de ugyanez már "csak" barátságoknál nem igaz, úgy már nem kellek senkinek? Van/Volt valaki hasonló helyzetben?
Én egy ideig voltam hasonló helyzetben, miközben lányként fiúkkal barátkoztam, bár most akadt olyan barátom aki egyértelműen nem akar többet barátságnál:D
Nem tudom, neked milyen jellemed van, de nekem az volt a magyarázatom rá, hogy talán előfordul, hogy eleve nem "barátként" viselkedek velük, ebben van egyfajta közöny, sokat érzelgősködök, és valamely helyzetekben nem csoda, ha átértelmezik a kapcsolatot, ez nem magától ok nélkül történik.
Szerintem rosszul fogod fel, ha egy lapra veszed a szerelmet és a barátságot, és úgy gondolod egyikből lehet a másik.
Próbáld meg felül vizsgálni, hogy milyen a barátságod másokkal, hogy viselkedsz, mit tartanak szerethetőnek benned. Pl. ha valaki a külsőd miatt vonzódik hozzád, csak azért szeret veled lógni, mert szépnek/vonzónak tart, esetleg lelkiztek egymásnak, akkor egyértelmű. Vagy valakinek olyan barátot jelenthetsz, akivel simán jól egyezhet, tudtok bármiről megértően beszélgetni, vagy segíteni egymásnak időnként, törődtök egymással emberileg. Ha kevés olyan tulajdonságod van, aki általában egy barátot jellemez, és csak azért foglalkoznak veled, mert vonzónak tartanak, akkor nem csoda.
Léteznek olyan barátságok is, amelyek vegyülnek a szerelemmel, tehát a kettő nem zárja ki egymást, de ennél is fennállnak azok a jellemvonások, amik a barátságot is és a kapcsolatot jellemzik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!