.
- Lajosnál ott a saját kése, ő nem lehet gyilkos. A szövege után ítélve amúgy is gyávának tűnik, valószínűleg nem gyilkolna.
- Géza bácsinál is ott a kése. Ő amúgy is szabálykövetőnek tűnik, mert rászól Lajosra, hogy ne cigizzen, a falon meg ott van egy dohányzást tiltó tábla.
- Károlynál fekete nyelű kés van, ami eredetileg Évike mögött lehetett a tartóban, Károly barna nyelű kése ott van a földön, tehát Károly lehet a gyilkos, de akkor hülye is, mert az lenne a logikus, hogy elviszi magával a gyilkos fegyvert, hogy a rendőrök ne találják meg. Az is gyanús, hogy menni akar, bár alig ivott még.
- István bácsinál ott a saját kése. A kérdése arra utal, hogy Károly alig ivott, tehát lehet, hogy eleve nem inni ment be, hanem ölni, vagyis előre eltervezhette.
- Bélának volt a legtöbb alkalma gyilkolni, sokat járt a pultnál, de megvan a saját kése. Sok pénze van, hiszen mindig ő hozza a sört, de Évike mellett ott a pénz, azt a gyilkos nem vitte el, tehát Béla a saját pénzéből fizetett.
- Jani bá kése nincs meg, tehát lehetne az övé a padlón lévő kés, de hogy ölhette volna meg Évikét, ha nem járt a pultnál?
- Zoli meg Tibi egymással vannak elfoglalva, Tibi ugyan agresszív, mert már beleb*szta a kését az asztalba, de Zoli kése is megvan.
Szóval nagyon úgy néz ki, hogy Károly a gyilkos.
De lehetne Béla is. Ha Károly lehet olyan hülye, hogy otthagyja a gyilkos fegyvert, Béla is lehet olyan hülye, hogy ellopja Jani bá kését és megöli vele Évikét, hogy Jani bára terelje a gyanút. Mert bár Jani bá nem járt a pultnál, de Bélán kívül ki tudja ezt? Legfeljebb Évike, de ő már nem sokat mond. Hogy akkor miért van Károlynál fekete nyelű kés? Mondjuk mert ugyan nem gyilkos, de tolvaj és megtetszett neki :)
Évike Ádámkája, aki még azelőtt kislisszolt, mielőtt a többiek észrevennék, miért nincs kiszolgálás ?
Vagy Évike sokallt be a börtönből neki küldött muzsikától.
Elment az életkedve, nekiugrott a késnek, amint meghallotta a fenyegetést: " Egyszer megjavulok én, jó leszek maaajd...
és visszatérek Hozzád újra..."
Jani bá'-nak azért nincs kése, mert mivel nincs pénze, nyilván késre sem telt neki.
Lajos mindent elmondott: "ki merne szólni?".
Tehát ha bárki szólna a rendőrségnek, mindenki gyanúsított lenne a kések miatt.
Vagyis Évike saját kezűleg vetett véget az életének, hogy miért? Nos, valószínűleg nem véletlenül van odaírva, hogy mi szól a rádióból. Évike valószínűleg nem élt túlzottan bűntelen életet, és lehet már tudta rég, hogy ő képtelen lesz ezen változtatni, ergo már jó ideje szorongásban élte pultos leányként hivatását, végül ez a dalocska lett az utolsó szeg a koporsóba, kész, nincs tovább, gondolta magában, végül aztán véget vetett az egésznek, hogy ne szenvedjen tovább.
Az urak meg nem igazán hullajtanak utána könnyeket, ez is csak fokozta szegény nőben a folyamatos széthullást, hogy még a kocsmába járó dokkmunkások sem szerették őt.
Szomorú. :-(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!