Most már jó lennék a "menő srácoknak", akik semmit nem értek el az életben?

Szóval amikor 6 éves voltam,anyukámék elváltak. Amya 11 éves koromban összejött egy pasival, aki elég borzalmas körülmények között élt vidéken. Odaköltöztünk hozzá(szerelem ide,oda,soha nem fogom neki megbocsátani.) A fővárosban születtem/nőttem fel,a szüleim is,szóval anyával mindkettőnknek furcsa volt.

Az ottani általános iskolában kezdtem el az 5.osztályt. Borzalmas volt, szinte csak olyan gyerekek jártak oda,akiket az utca nevelt. Ittak,cigiztek,drogoztak 12 évesen.

Én nem ilyen voltam...tanultam, más dolgokkal foglalkoztam,hoszen tkp. még kislány voltam.

Kb mindenki utalált az osztályban,főleg a fiúk mondogatták,hogy nilyen "gáz" vagyok,amiért 12 évesen még nem volt pasim, nem szexeltem!!!!

Nagyon rosszul éreztem magam,anyukám is szétment a pasival,visszajtöztünk a fővárosba általános suli után.

A gimit már Bp-n kezdtem el. Természetesen itt minden okés volt.

Teltek az évek, egyetem, szerelem,munka,saját cég ,kisebb nagyobb sikerek stb.

Most 26 vagyok és elkezdtek bejelölni az akkori általános iskolából a fiúk,akik nem bírtak.

Rám írnak, próbálnak kezdeményezni

Az ő életük természetesen a béka segge alatt van, 3-4 gyerek, nem idén barnult feleséggel, szegénység, munkanélküliség stb stb.

Mit várnak? Nem értem.

Valakivel történt még hasonló?

Elgondolkodtam,hogy anyukámnak tényleg igaza volt, a nagymenő srácok,akik drogoznak,isznak, kiélik magukat nagyon korám, végül senki lesz belőlük.

Ti is így tapasztaljátok?

26N