Ez mennyire normális dolog?

Sziasztok!

Van egy srác. Igazából nem ismerjük egymást meg semmi, csak köszönni szoktunk egymásnak. (tavaly ugyanakkor jártunk egy kurzusra és onnan "ismerjük" egymást) Meg már végzett a sulinkban, szóval valószínűleg nem nagyon fogunk már találkozni, én viszont maradok még két évig. Ha csak egyetemen nem, mert oda és arra a szakra megy, ahova egyébként majd én is szeretnék menni. Nem, ez nem szándékos. Teljesen véletlenül. Jóval előtte megvolt már a terv, mielőtt találkoztunk volna.

Szóval igazából ilyen kis stréber a gyerek meg minden, de nekem ez bejön nem is értem miért. Eddig mindig az ilyen fullos, izmos pasik jöttek be, annak ellenére, hogy én magam nem vagyok valami nagy szám. Jó az mindig fontos volt, hogy értelmes is legyen, ne csak ilyen kis bólogatós kirakati baba.. Az igaz, hogy okos meg értelmes, de például külsőleg nem az "ideálom", azt leszámítva, hogy mindig is a barna hajú és barna szemű pasik tetszettek, pont amilyen ő is. Meg a magas fiúkat gondoltam vonzónak eddig, ő viszont szerintem alig, vagy nem is magasabb nálam. Szerintem kb ugyanakkorák vagyunk. De viszont szemüveges pasik sem jöttek be soha, őt viszont nem is tudom elképzelni nélküle. Meg eddig mindig úgy voltam a fiúkkal, hogy aki tetszett az hű szexi, vagy hú de jól néz ki, stb. Rá viszont nem tudok így gondolni. Az első ami eszembe jut róla, az hogy aranyos. Tudom, hogy a fiúknak ez nagyon nem imponál, meg ciki. De én ezt olyan értelemben értem, hogy tetszik és nem úgy aranyos, mint mondjuk egy kisgyerek vagy egy kiskutya. Szerintem ez érthető.:D

Ez csak a bevezetése volt a dolognak. Ugyanis ami az egészben furcsa, hogy elképzeltem, hogy majd összejövünk kicsit idősebb, mondjuk egyetemista korunkban. Meg, hogy majd együtt dolgozunk meg együtt alapítunk családot, gyerekeink lesznek, stb. Ez elég rémisztő volt számomra. Ez normális dolog? Mindig úgy képzeltem, hogy valami adonisz lesz majd a férjem. Vele viszont sokkal szívesebben élném át ezeket, mint egy sokkal helyesebb pasival. Igazából nem is tudok már más fiúkra úgy nézni vagy gondolni ezek után, hogy helyes vagy, hogy jól néz ki. Már meg sem nézek más fiúkat az utcán vagy a suliban. Pedig eddig nagyon fontos elfoglaltságom volt. Ugye ő most érettségizett és a végzősök utána már nem járnak suliba. Múlt hónapban valahogy egyik nap megéreztem, hogy be fog jönni a suliba és reggel mindig ugyanabban az időpontban szoktak jönni a suliba az apjával (apukája az egyik tanárom, de ez mellékes)

Egyszerűen annyira megfogott benne valami, nem találtam rá magyarázatot. Minden nap gondolok rá és még csak fogalmam sincs, hogy ő is így gondol-e. Én már azt sem értem, hogy mi ez az egész szitu. Soha nem volt még ilyen velem, nem tudom, hogy kezelni ezt az egészet. Beszélni vele vagy a tudtára adni a dolgot most biztos nem fogom. Eddig túl sok negatív tapasztalatom van ilyennel kapcsolatban. Meg aztán nem tudom apuci hogy viszonyulna a dologhoz, arról nem is beszélve, hogy mekkora pofára esés lenne nekem, ha csak én gondolom ezt. Meg ez egy nehéz ügy lenne mindenféle szempontból.( tudom, hogy nem kell foglalkozni vele, mások mit gondolnak, de ez egy nagyon komplikált ügy )Arra gondoltam, max ha addig megmarad ez az érzés, vagy mi, akkor, majd ha egyetemre megyek, megpróbálom a dolgot. Egyébként úgy kb 2-2,5 hónapja van ez mindennaposan, előtte meg ritkábban volt.

Még annyi, hogy 17 éves vagyok, ő pedig egy évvel idősebb. Csak én egy évvel később végzem, mint a velem egyidőbek többsége, mert öt osztályos a gimi, ő meg négy évesben tanult.

Nyugtassatok meg, hogy ez csak a hormonoknak tudható be és annak, hogy kezdek megérni, kezdek értelmes felnőtté válni. Olyan felnőtté, akinek nem csak a külsőség a fontos, hanem az emberi értékek. Aki nem ragad le egy ember megismerésénél és megszeretésénél ott, hogy, hogy néz ki. Nyugtassatok meg, hogy csak ennyi az egész.

Remélem senki nem tévedt el az írásom olvasása közben. Próbáltam a legegyszerűbben és a legvilágosabban megfogalmazni, de ez nehéz.

Köszönöm szépen a válaszokat! :D