A tetoválásotokat, amit fiatal korban rakattatok magatokra, megbántátok, jelenlegi 30-as,40-es- 50-es korú emberek?

Én saját tervezésű tetoválást csináltattam. Nem bántam meg. Az hogy ez neked nem tetszik a te bajod, ne nézd, nekem sem tetszik a kopaszodás, sörhas, mégsem írok ilyen undorral emberekről, mint te...

"onnyadozó bőrű ötvenes nők már legszívesebben lekaparnák egyre gyászosabb, ráncosabb "pillangójukat" a combjukról?" Nem sértésből én sem, de aki ilyen gyűlölettel ír más emberekről az inkább szálljon magába.

32 vagyok, családanya, és nem, nem bántam meg. Egy magyar dalszöveg egy sora van rajtam, rengeteget jelent, olyan indíttatásból készült, amit nem lehet megbánni, nem egy kategória a lepkékkel, meg más aktuális divatirányzatokkal.

Azt nem értem, a tetkóelleneseknek miért nagy témájuk ez, illetve miért okoz örömöt (nem a kérdező esetében feltétlenül) az, ha valaki mégis megbánta és takarja? Ez segít felsőbbrendűnek lenni, vagy mi?

Érdemes azon elgondolkodni, hogy egy tetovált egy nem tetoválttól sose kérdezi, megbánta-e, hogy nem varratott, vagy nem kéri számon, miért nem.

Ez csak a másik irányba működik, és ennek megvan az oka. Ez kellene, hogy nagyobb talány legyen az ellenzők számára, ezen érdemes gondolkodni, nem azon, hogy az a vadidegen vajon bánja-e azt a virágot a combján.

Nem háborodott fel senki, javasoltam egy ellenkező szempintot, amiből érdemes megvizsgálnod a kérdést.

A nagypapás dologhoz meg annyit: a tetováltak nem nagyon szokták biztatni az ellenkező tábort, hogy tetováltassanak (ellenben a nem varrottak a világ összes érvét felsorolják ellene). Egy nagyszülő, akinek van tetoválása, soha nem mondaná azt az unokájának, hogy tessék menni varratni, az a jellemző, hogy a szabad döntés hívei. Ha akarna, támogatnák, ha nem, akkor is.