Lehet, hogy elcsesztem az életemet?
Erről még nem beszéltem senkivel és igazándiból nem bántam meg semmit csak furcsa érzéseim vannak néha...
16 éves voltam amikor összejöttem a barátommal aki már akkor is dolgozott. Hozzáteszem én soha nem tudtam, hogy mi szeretnék lenni de az egészségügy vonzott és vonz a mai napig is. A helyi középiskolában érettségiztem és most egy haszontalan szakmát tanulok ami nem is tetszik, most fogok végezni. Ő egy másik településen lakik. Érettségi előtt volt róla szó, hogy ki hova megy és én a 40km-re lévő egészségügyi iskolába szerettem volna menni csak nem jelentkeztem, bár lehet fel sem vettek volna. Csak én hülye azért nem jelentkeztem mert akkor a barátommal még ettől is kevesebb tudtunk volna együtt lenni 2 éven keresztül. Így is nehéz nélküle mert egy héten talán egyszer tudunk találkozni de van amikor egyszer sem. Most nyáron szeretnénk összeköltözni csak az a baj, hogy ő semmilyen körülmények között nem akar elköltözni a jelenlegi lakóhelyéről. Még van lehetőségem elmenni abba az egészségügyi suliba csak a barátom ellenkező irányba lakik és tőle már olyan 60km-re van a suli... amit csak úgy tudnék megközelíteni, hogy reggel felülök a buszra, onnan egy másik településen felszállok a vonatra, majd megint buszra. Így valószínűleg minden nap hulla lennék és ezt nem szeretném. Meg ha elvégezném azt a sulit, 60km-es körzetben egy darab kórház sincs. És én kórházban szeretnék dolgozni. A mentőautó is vonz csak sajnos azt nem biztos, hogy lelkileg sokáig bírnám ezért azt inkább kizárnám.
Próbáltam más irányba nézni de egyszerűen csakis egy kórházban tudom elképzelni magam. Nem sztk-ban, háziorvosi rendelőben hanem kórházban. Viszont nem szeretném elhagyni a barátomat sem emiatt és nem akarom, hogy a kapcsolatunk rámenjen. 2 év hosszú idő. Tudom, ha szeretjük egymást akkor kibírjuk... de utána sem szeretnék napi 120km-t utazni.
Mit tegyek? Annyira tanácstalan és kicsit elkeseredett vagyok...
Vágj bele a suliba-végezd el és aztán összeköltöztök-hozzá költözöl, ha még ott lesz számodra ő, de szerintem ha ennyire nem érdekli jövőd, akkor már hiányzik belőle feléd valami és elvan veled csak.
A leendő munkahely meg kiderül, hogy lesz e.Ha lesz, akkor érdemes költözni...akkor kiderül.
Addig építsd a jövődet, ameddig van lehetőséged...utána már bathatod álmaidat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!