Hogyan kezeljem az ellenségeimet? Lehetnének-e újra barátok? (hosszú, bonyolult történet, olvasmányos, bölcs megoldásra vár)

Az életedre törtek? Komolyan az életedre törtek? Mert, ha így van, ez önmagában megér egy misét.. Ezzel simán elmehetsz a rendőrségre és minden szervhez.

De egyébként meg nem érte: Mit akarsz? Mi a célod? Beépülni és a fátylat lerántani róluk, vagy beépülni azért, hogy a sok "fiatal, csillogó szemű és energikus" embert újra lásd? Nem értem.

Onnan akarsz embereket?

Mi a célod, mit akarsz(?)

Mi ez az agyrém? Köszönöm, jól vagyok a pszichés körülményekhez képest. (Még ha nem is függ össze a kérdéseddel az előbbi kijelentésem, és valamilyen rejtélyes oknál fogva többen sem örülnek ennek az információnak.)

Bevezetésként megemlíteném, hogy soha nem voltak igazi barátaim, mindig is magányosan teltek az óvodai hétköznapjaim. Gyakran elvonultam a fák közé, a természet takaró védelmébe, sírtam, és ugyanakkor élveztem is sajátos módján ezt az időtöltési formát.

Amikor néha beszélgetni támadt kedvem, szinte kizárólag csak a felnőttek (óvónénik) társaságát kerestem, mert ők sokkal jobban megértettek, és nem bántottak a többi gyerekkel ellentétben.

Egyetlen egy velem hasonló korú barátom volt, de évekkel később (az iskolában) ő is elfordult tőlem... a rosszcsont tömeg irányába.

Amikor megkezdtem általános iskolai tanulmányaimat, eleinte még tűrhető volt a helyzet, bár soha nem voltam boldog. Értek piszkálódások, de viszonylagosan jól kezeltem mindezt, habár mindig is rendkívül érzékeny lelkületű voltam. Utolsó alsós évemben hirtelen sokat romlott a pszichés állapotom (amely óvodásként is gyenge volt), kórházba kerültem.

Hamarosan elérkeztek a felsős éveim. Életem legszörnyűbb időszaka. Az új osztálytársaim testileg-lelkileg teljesen kikészítettek. Minden nap bántottak, csúfoltak, piszkáltak. Hetedikes és nyolcadikos koromban rendszeresen ütöttek-rúgtak, minden elképzelhető lelki terror mellett. Görcsben és rettegésben teltek a mindennapjaim. Sem éjszakám, sem pedig nappalom nem volt.

Az egész osztály ellenem fordult, sőt, az egész évfolyamból sokan bántottak. Nem bírták elviselni a másságomat.

Nyolcadik végére nem bírtam tovább (odáig is valami csoda folytán). Szóltam a tanároknak és a szüleimnek. Behívták néhány osztálytársamat, és elbeszélgettek velük. Ahogy sejtettem, csak rontott a helyzeten. Egyikük hamarosan elkapott az iskolán kívül, elszakította a kabátomat, és életveszélyesen megfenyegetett. Megbeszélték korábban egymás között. És még ők neveztek engem árulónak amiatt, mert szólni mertem... felháborító és hihetetlen... Évekkel hamarabb fel kellett volna lépnem ellenük, de legalább negyvenszeres túlerőben voltak (ha beleszámítjuk az egész évfolyam kegyetlen diákjait).

Ráadásul, az említett (felsős) időszakban is több alkalommal feküdtem bent pszichiátrián, részben egyéb okok miatt.

Mindemellett, az utcán zsarolt és fenyegetett majdnem fél éven át egy nálam vagy 15 évvel idősebb férfi, aki nem mellesleg felette volt a két méteres magasságnak.

Elmondhatom, hogy a magatartásom szinte mindig is ötös volt, és akik közelebbről ismertek, nagyon jó embernek tartottak. Érzem/tudom, hogy igazuk volt.

(Összesen egy olyan esetről van tudomásom, amikor rossz voltam, és a mai napig nagyon szégyellem. 12 éves korom körül történt, amikor is lett egy csúzlim. Én buta, nem bírtam ki, hogy ne lövöldözzek vele kavicsokat, és nagyjából három alkalommal átlőttem az egyik közeli ház tetejére. Érthető módon, nagyon leszidott az ott lakó férfi. Rossz belegondolni, hogy ő biztosan megjegyezte "egyszeri" tettemet, és az alapján ítél meg azóta is. Lényeges, hogy "az nem én vagyok", ezt teljes bizonyossággal és természetességgel állíthatom magamról, összegezve eddigi életemet.)

Visszatérve a fő témavonalhoz, jöttek a középiskolás évek. Az első másfél esztendő nagyon rosszul telt, sokan bántottak, de mértékét tekintve távolról sem annyira, mint felsősként. Továbbra sem voltak barátaim, viszont

idővel néhány osztálytársammal el tudtam beszélgetni, még ha közben mindig is szorongtam a múlt emlékei miatt.

Egy napon rámentem Facebook-ra, és egy fenyegető üzenet, illetve bejegyzés fogadott. Nagyon megijedtem, szorongani kezdtem, mivel életveszéllyel kapcsolatos tartalmú volt a levél. Muszáj volt kiadnom magamból a szorongást, így hát megemlítettem két-három osztálytársamnak, és ők kitartottak amellett, hogy segítenek nekem. Visszaírtak a fenyegetőnek (aki egyébként álnevet használt). Nem sokkal később újra írt a gonosz személy, még agresszívabban megfogalmazva alaptalan dolgait. Erre letiltottam. Hetekkel később egy gyanús valaki ismerősnek jelölt, majd mézes-mázos, kedveskedő mondatokkal kezdett el bombázni. Női nevet használt, viszont tudat alatt bennem volt, hogy esetleg a korábbi fenyegető próbálkozhat másként ártani nekem. Személyes információkat is tudott rólam, és olyanokat írt, hogy menjek el vele egy erdőbe, amely az apjáé, majd miután nemet mondtam, bulizni akart elhívni, viszont nagyon távol áll tőlem a "társasági élet", és erősebben gyanakodni is kezdtem, szóval megírtam neki, hogy nem bízom meg benne, és letiltottam. Évekkel később újra kaptam egy fenyegetést, valószínűleg a régebbi férfitól, ott viszont már olyan információkat írt le, hogy ő egy (bűn)szervezet tagja, és irányítják az internetemet, látják minden üzenetemet, és hogy nagy veszélyben vagyok. Ezen üzenetek megérkezésének idejében több gyanús alak is a megfigyelésembe kezdett városszerte. Gyakran sötét autókból, vagy padokon ülve néztek, több alkalommal le is fotóztak, vagy videóztak. Nem csak én láttam őket, nem képzeltem be. Abban az időszakban a környékbeliek is furcsán néztek rám, mintha én valami rossz ember lennék. Nem bírtam tovább, és írtam egy nagyon magas rangú rendőr ismerősömnek, hogy mitévő legyek. Adott tanácsokat, bár nem történt később semmi érdemleges változás. Azóta is havi/heti szinten látom azokat az embereket, akik figyelnek, pedig több év is eltelt a legutóbbi fenyegető üzenetek óta.

Több elméletem is van, hogy kik lehetnek ők:

1. Néhány évvel ezelőtt többen is összetévesztettek egy velem hasonló korú fiatallal, mert állítólag nagyon hasonlít rám. (Névre sajnos nem emlékszem.) Elmondásuk szerint az illető számos bűncselekményt követett el, és drogot is árult. (Még egy rendőr is azt hitte, hogy ő én vagyok.) Az a durva, hogy néha én is látok egy személyt, aki szinte a hasonmásom. Nemcsak a külső jegyek tekintetében hasonlít rám, hanem még a mozgásomat, öltözködésemet is utánozza, ráadásul olyan helyeket keres fel, ahol én viszonylagos rendszerességgel megfordulok, viszont ő a késő esti/hajnali órákat részesíti előnyben. (Egy példa a sok közül: Karácsonykor mentünk haza autóval a nagyszüleimtől, késő este volt, ő pedig a közeli bolt előtt ácsorgott a sötétben... Több hasonló alkalomkor is észleltem. Máskor pedig vagy ő, vagy egy hozzá hasonló fiú elsétált bizonyos időközönként a házunk előtt, és feltűnően bámult be. Nem mertem kimenni hozzá, a pszichés gondjaim miatt.)

Úgy vélem, hogy esetlegesen ő is tagja lehet az engem figyelő szervezetnek, akik "szereplőinek" jelentős része ránézésre is úgy néz ki, mintha 10-20 börtönév állna mögöttük.

2. Itt, a Gyakorin láttam olyan kérdéseket több alkalommal is, amelyek mintha rólam szólnának, illetve az én személyemet forgatnák ki/terjesztenének rólam álhíreket. (Esetleg, össze is függhet az első ponttal.)

Őszintén szólva, ez a kérdés is hasonlónak tűnt, ráadásul amiatt is, mert tegnap este ráírtam egy személyre, akit válaszai alapján akár jogosan is gyanúsíthatok azzal, hogy ő fenyegetett régebben. És "micsoda véletlen", az üzenetem elküldése utáni néhány órában több olyan kérdést is kiírt valaki, amely mintha velem lenne kapcsolatos. Eddig ilyet még nem tapasztaltam, hogy szinte egy csapásra így beinduljon a "gonoszok mozgolódása".

3. 2013 októberében egy alkalommal a Tesco-ban vásároltam. Éppen vettem le volna az árut a polcról, nem aggódtam, nem gondoltam semmi rosszra, amikor megláttam négy fiatalt, akik számomra ismeretlenek voltak, ők mégis tudták, hogy én ki vagyok. Az egész sort elfoglalva, egymás mellett mentek, közben harsányan gúnyolódtak velem. Amikor elhaladtak mellettem, egyikük erősen tarkón vágott. Közben természetesen már nagyon szorongtam, így nem reagáltam, próbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna (ahogy eddigi életemben szinte mindig). Nagyon magasak voltak. (Viszont, az évek során látott gyanús alakok közül többen 40 évesek is megvannak.)

Válaszom fogalmazása közben végig szorított a mellkasom a szorongástól, a rosszullét környékezett. Lehetséges, hogy kihagytam több részletet is.

24 éves vagyok (fehér, magyar ember).

??????

Mi ez???

Előző te 24 évesen még kint vagy? Normális emberek között? Mi ez a kisregény??? És hogy jön ide??? Noooormális vagy???

Amúgy érdekes vagy, én írtam az elsőt, és te semmit se válaszoltál rá már sok napja, viszont ahogy írtam ide újabbat: rögtön.

Igaz, hogy annak tartalma semmit mondó, de rögtön.

Az igazi kérdésre meg nem érkezett válasz!

05:13, 14

Számomra a kitörő reakciód tűnik érdekesnek. Miért zavar az téged, ha egy jólelkű (és pszichésen beteg) személy leírja gondjait? Ahelyett, hogy együtt éreznél velem, szinte nekem esel.

Hozzátenném mellékesen, hogy érdeklődési köreim közé tartozik a természet, és a kelta/viking/ősmagyar kultúra.

Zenei téren is főként középkorral kapcsolatos metált/folkot hallgatok.