Úgy érzem, hogy egy burokban nőttem fel, a vallásos családom és környezetem miatt. Emiatt alig tudok valamit a világ milyenségéről. Mit tehetnék ezzel kapcsolatosan? (többi lent)
Tudom, hogy kissé furcsa a megfogalmazás, de a helyzet a következő: egy keresztény családban nőttem fel, és ilyen vallási intézménybe járok is. Az utóbbi hónapokban leginkább igencsak sok lett az, amit otthon és az iskolámban tapasztalok. Sokszor itthon ferde szemmel nézi leginkább az édesanyám, ha olyan videót nézek, amiben káromkodás is elhangzik, olyan filmet, amiben erőszak vagy szexjelenetek vannak, stb. Ezek nyilván nem erre vannak kiélezve, csak hát minden műsorban szinte manapság megtalálhatóak az ehhez hasonló jelenetek. Engem nem zavarnak, mert én nem vagyok vallásos és nem osztom a családomban és az iskolámban tolerált nézeteket, de sokszor összekülönbözünk emiatt.
Mielőtt még valakiben felmerülne a kérdés, hogy miért járok vallási iskolába: négy évvel ezelőtt, amikor még befolyásolható volt ilyen mértékben a gondolkodásom, jelentkeztem, hogy ott tanuljak, de azóta sok dolog megváltozott (szerintem nem kell részleteznem, számtalan ember van, aki a vallástól távol tartja magát és a gyerekét is).
Mivel a filmek és a videók egy dolog, mert lehet használni fejhallgatót, ha nagyon zavarná a többieket, de más fontos kérdésekben is sokszor belém kötnek (inkább az iskolámban nagyon vehemensen). Ellenzik a szexuális kapcsolatokat házasság előtt (nem viccelek), azt, ha két 17-18 éves gyerek jár egymással, stb. Konkrétan a tagozatvezetőhöz vittek egy fiút és egy lányt a múltkor, és behívták a szülőket meg az igazgatóságot amiatt, hogy sokat beszélgetett (!!!) egymással a két illető és elmentek néha kávézni, sétálni - nem feküdtek le, nem csókolóztak, semmi.
A másik dolog, hogy nem engedik nekünk lányoknak, hogy rövidnadrágot vegyünk az iskolába nyáron, amíg a fiúk minden gond nélkül bejöhetnek akármibe. Amikor erre rákérdezünk, az a felelet, hogy mivel mi lányok vagyunk és formálódik a testünk, nem szabad felvenni olyan ruhát, amiből kilóg a térdünk, vagy a vállunk, mert a fiúkban szexuális vágyakat és tisztátalan gondolatokat ébresztünk. A kirándulásra konkrétan azt kérte a tanárnő, hogy ne vegyünk a 42 fokban térdnadrágot se, mert az felcsúszik, ha leülünk, de mivel túrázni nem lehet farmerban, ezért a következőt tegyük (kapaszkodjatok meg): vegyünk fel egy térd alá érő tesinadrágszerű nadrágot (tudjátok, ami rásimul az ember lábára) és arra rá egy hosszú farmert, mert nem szabad tapadós nadrágban végigjönni az utcán, így majd ott helyileg az erdőben levesszük a farmert. Tudom, ez súlyos, de komolyan így történt. A fiúk bármit gyakorlatilag felvehetnek, minket lányokat pedig az izzadt testnevelés felszerelésünkbe átöltöztetnek, ha a tanárok megítélése szerint alkalmatlan az öltözetünk.
Csak hogy tisztázzak egy fontos dolgot - NEM kívánok r**anc módjára megjelenni az iskolában. A rövidnadrág fogalma alatt nem p*csagatyát értek, hanem a combközépig érő normális öltözetet, azt is csak májusban és júniusban, ha már elviselhetetlenül meleg van. Én személy szerint mondjuk ujjatlant nem vennék fel iskolába, de a múltkor arra is rászóltak, aki egy hosszú, bokáig érő ruhába jött be, aminek annyi volt a hibája, hogy a lány válla látszódott ki (átöltöztették, de volt olyan is, hogy már hazaküldtek valakit az öltözete miatt).
És itt vannak az ellentmondások is, ami egy másik ok arra, hogy nem szeretek bejárni - folyamatosan a párkapcsolatokról beszélnek nekünk, meg hogy ne feküdj le senkivel házasság előtt, hogy ők nem hisznek a diákszerelmekben, stb. Emellett, én látom és hallom azt, hogy az iskolát kijárók már 19 évesen 3 hónap ismeretség után összeházasodnak (ugye amiatt, hogy ne legyen "paráznaság") és három éven belül két gyereket szülnek, majd a szüleiknél laknak egy kis szobában, mert nem bírnak lakbért fizetni, nincs munkájuk, egyetemre járnak (legalábbis a fiú), stb. Nekem ez taszító inkább, mert egy normális, hűségre és szerelemre épülő párkapcsolatban, amelyben két fiatal szereti egymást, szerintem semmi baj nincsen. Ezért a véleményemért elítélnek, és hangoztatják a saját meglátásukat a tanáraim (meg a hittantanárok, fogalmazzunk így, hogy mindenki értse), pedig fiatalon ők is máshogy csinálták ezt, mielőtt még vallásosak lettek volna (ezt ők maguk mondták, nem én találom ki, hogy lehúzzam őket).
Nekem egyszerűen úgy tűnik, hogy sokaknak az egyetlen életcélja az, hogy megházasodjon és szüljön 3-4 gyereket. Folyton erről beszélnek az órákon is, hogy a Bibliában azt tanítják, hogy legyünk családszeretők, stb. Alapjáraton nem lenne gond azzal, hogy valaki szereti a gyerekeket, de nekem az a problémám, hogy sokkal több fontosabb dolog van az életben. Másnak kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mikor házasodjon meg. Rengeteg a szegény, elnyomott, szenvedő ember, és önzőknek tartom az oktatóimat és az osztálytársaimat is, amiért ezekről teljesen megfeledkeznek, és azzal foglalkoznak egyedül, hogy mikor kéne megházasodni és milyen hamar kellene gyereket szülni. És én látom, hogy sok ilyen fiatal házas nem boldog, mert olyan lereccsent fejjel sétálnak egymás mellett, amikor látom őket, hogy rossz rájuk nézni. Nekem egyszerűen elkeserítő látni azt, hogy szép, élettel teli, fiatal lányok kifáradnak, elhíznak, lerobbannak alig 22-23 éves korukra az elkapkodott döntéseik miatt. Nem értem, miért vonzó ez egyeseknek?
Nem akarom, hogy félreértsen valaki - nem arról van itt szó, hogy én inni, dohányozni, drogozni akarnék és prostituált módjára harminc pasival összefeküdni egy éjszaka alatt. Én mindössze jónak tartom azt, ha két fiatal, értelmes ember boldog egymás mellett. Mi a gond azzal, hogy 18-22 évesen járnak és együtt is vannak egymással? Miért tartják ezt "paráznaságnak", amikor hűségesek egymáshoz és tisztelik a másikat?
Nehezen tudom elviselni ezt az egészet, mert úgy érzem, hogy egy burokban neveltek fel. Emiatt nincsenek olyan barátaim, akik ezen a keresztény körön kívül lennének, a családom elég zárkózott is, nincsenek nagyon barátaink, akikkel beszélgetni tudnék. Úgy érzem, hogy alig tudok valamit a világról, a normális folyamatokról (pl szexualitás, mivel ezt ők kizárólag házasságkötés után pártolják), a szokásokról, szabályokról, akármiről, ami bár a keresztény elvektől eltér, mégis egy hétköznapi, normális élet részei. Csak az egyetem elkezdése jelenthet kitörést ebből (az pedig még 2 év) mégis úgy érzem, hogy annyira valahogy elzárva neveltek fel és úgy belém ivódott az a konzervatív, vallásos nevelés, amit kaptam, hogy nehéz ezt magam mögött hagyni, pedig nem osztom már régóta ezeket a nézeteket.
Mit tehetnék? Hogyan tudnám ezt jobban elviselni és megismerni a külvilágot? Mi a véleményetek erről az egészről?
Bocsánat a hosszadalmas leírásért, de szerettem volna mindezt megosztani valakivel, aki megértéssel lehet a probléma iránt, mert amikor hangot adok a véleményemnek, sokszor abba ütközök, hogy ferdén néznek rám.
Köszönöm előre is.
(17/L)
Köszönöm az eddigi kedves válaszokat és azt, hogy megértéssel vagytok a helyzet iránt. Sokan felajánlották, hogy szívesen beszélgetnének privátban, amiért szintén nagyon hálás vagyok, hamarosan írni fogok Nektek, bár kevés időm van elolvasni mindenki levelét és válaszolni mindenre (sok kedves válaszolótól kaptam már üzenetet, elnézést, hogy ezeddig még nem írtam vissza mindegyikre).
Kérlek, fejtsétek ki még a véleményeteket azokról a dolgokról, amiket leírtam. Minden tanácsért, segítségért és bátorításért hálás vagyok, főleg most, mivel az utóbbi néhány hónapban igencsak nehéz időszakon mentem keresztül. Úgyhogy sokat jelentett minden hozzászólás.
#12
Ne haragudj, de azért arra a szintre nem szeretnék eljutni, hogy a szűklátókörű környezetem miatt az interneten keresztül ismerhessem csak meg a világot. Emellett, leírtam, hogy mi a véleményem a párkapcsolatokról - nem arról van itt szó, hogy hanyagolnám a tanulást, ha kapcsolatban lennék valakivel. A vallásos, bigott személyek miatt pedig inkább terelődik el a figyelmem, mert nem mondhatok és tehetek akármit szabadon, mert mindenben korlátoznának (ha hagynám), és rendkívül fárasztó arra figyelni folyton, hogy mit szabad nyilvánosan felvállalni és mit nem. Tehát ne gondold kérlek azt, hogy a vallás miatt jobban tudok koncentrálni a kötelességeimre. A kérdésem pedig elsősorban a jelenre vonatkozott, nem a felnőttkoromra; ezzel a problémàval, amit megfogalmaztam most, az iskola éveim alatt próbálok megbirkózni, s azért kértem tanácsot, mert a helyzet néha már elviselhetetlen. Nyilvánvaló az, hogy nem a tanàraim fogják meghatározni, mit tehetek és mit nem felnőttkoromban. Azonban jelenleg ezt teszik, és nevetségesnek tartom, hogy majdnem nagykorú személyként korlátoznak mindenben és ártalmatlan apróságokba kötnek bele.
Végig olvastam a szöveget, és meglepően élvezetes volt, egy számomra teljesen új világot mutattál be, és gyakorin kellemes hatást kelt, ha helyesírási hiba nélküli írományt kell olvasnom. Elég brutális volt amit leírtál, ekkora elnyomásról még nem hallottam a környezetemben, így nem tudom mennyire lehetnék a segítségedre, de szívesen beszélnék Veled, mert intelligensnek és szimpatikusnak tűnsz, valamint a helyzet amit bemutatsz is NAGYON érdekes számomra, szóval örülnék ha írnál egy üzenetet.
Ha nem írsz, akkor is sok sikert kívánok a kitöréshez abból a környezetből (mert ez egy szükséges lépés)!!!
17/F
#16 A Bibliában valahol Mózes első könyvében az van leírva, hogy Ádámnak és Évának született egy harmadik fia is (Séth) és tőle származott le a többi ember (a felesége nem tudom már, hogy ki volt). Káin száműzetésben élt a szülőföldjétől távol, miután meggyilkolta a testvérét. Abban a korban egyébként az nem volt "tiltott", hogy az emberek többször házasodjanak (i.e. pár ezer évvel még a fajfenntartás volt szem előtt, nem feltétlenül az, hogy mi paráznaság :D).
Nem kötözködésből írtam le, csak hogy tudd, miben hisznek és hogyan tanítják a környezetemben levők. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!