Feladni az egész életet?
25 vagyok, de sehová sem jutottam és évek óta mindig ugyan az ismétlődik meg szó szerint. Őrület határán vagyok, amikor legutóbb olyan dolog jött szembe, ami már megismétlődött és visszaesés, elbőgtem magam az utcán. Igazából semmit nem tettem le az asztalra és ha eltűnnék, csak a szüleimnek tűnne fel. Sokszor azon gondolkodom, hogy felállok és elmegyek, vagy meghalok. Tényleg, egyszerűen semmi. Nem tudom miben vagyok tehetséges, mihez értenék, barátaim nincsenek, barátnőm nincs, munkám nincs amiben folyamatos elutasítást kapok, sikertelenséget. Szüleim is úgy gondolják, nem értek semmihez és soha sem volt pozitív, bíztató szavuk, a barátaim és ferde szemmel nézik, ha mondom milyen állást szeretnék. Barátoktól amúgy max akkor kapok valami figyelmet ha évente pár találkozón humorkodom, mást nem tudok.. mondják, milyen király állásuk van, mennyit keresnek, hol tartanak az életben, én max sehol.
Ezek miatt nem kezdek bele új dolgokba és már a környezetem is megjegyzi, hogy nincs önbizalmam. Sokszor ülök a sötétben, vagy dúdolok az utcán, de van hogy berúgok magamban. Folyamatos visszahúzás és megaláztatást nem bírom már, mindenhonnan azt kapom. 2 éve még bennem volt a "majd beérek, mindenki más", de ma már az van, hogy lelépek és ennyi volt, mert úgy tűnik ennek kell lennie, ha mindig a start mezőre kerülök vissza. Mintha másnak az ölébe hullana minden, boldog és jól elvan. Velem a rossz történik.
Nem érzem, hogy érek valamit, vagy hogy elérhetnék. Nincs dolog, amit szeretek, ami jellemez, ami jó, ami szép. Csak a rossz.
Mi a f...cot csinálhatnék?
Szia!
Eloszor is tudom mit erzel,ezen sokszor vegig mentem en is a harmincat verdesem,nekem is hasinlo sors,elmenyek jutottak,csak en valakikert felelos is voltam,egy kis varosban...pont ugy ereztem ahogy te harminc evig..kisebb nagyobb hullamokkal,de sokszor ugyanazokkal akorokkel..amikor lett volna lehetosegem kilepni a bilincseimbol,akkor mindig valami visszarantott ami miatt ufyanoda kerultem..ugyanazokat eltem meg..ugyan ugy egy szellemnek ereztem magam az emberek kozott ..semmi nem tortent velem...az apro oromok eltettek..ha eppenvoltak ..de leginkabb osszpontositottam azokat amik elem jottek...az eletnem ugy van ahogy elkepzeljuk az elejen..ezert sem tervezem meg...megprobalok a jo dolgokra koncentralni,es ha az nincs az tesz boldogga ha masokbak tudok az eletebe besegitenu..megvaltoztatni,eputeni,az abaj..a sors ellen hiaba hadakozol..ra kell jojj miert vagy ebbe benne..te valasztottad mielott leszuletettel,es ha igen miert?mi inditott ebbe az alllapotba,ebbe ahelyzetbe,mi tart?valaszold meg magadnak akerdeseket,es valtoztasd meg dontesekkel,en sem ertettem miert esek bele ujra ha mar tanultam beloluk..de rakellett jonnom ,ha frusztralni tud,ha nem latom a pozitiv oldalat,akkor nem tanultam belole meg...hagyd hogy vezesse az elet az esemenyeket,ne akard iranyutani,hisz az fog megtortenni aminek megkell,es ami nem az nem dog csak a vagyaidat taplalod vele...engedd el!!az elvarasaidat,a fajdalmaidat..aaz igazsagtalansagerzetet hadd vigye a szel,es hidd el..ahogy szepen leteszed ezeket a terheket maris jobban erzed magad es valamerre elindul valami jo is...egyaltalan ne hidd el magadnak hogy semmire sem vagy jo,ez hazugsag!!amit beledsujkolnak es amit elhiet veled ez a vilag,ez csak egy harcmezo,az igazi valosag nem ez!!a legnehezebb magadat legyozni,es ne gorcsolj ra senkire es semmire..magadra koncentralj hogy jol erezd magad a lelkedben,apold magad,szeresd magad!!En szeretlek..es nem vigaszkepp irom,ertelmes vagy...es ezt masok is latjak...lehet hogy azt mondja ez avilag hogy az szamit amit birtokolsz,haz,munka,feleseg...de ne hidd el...ezek elmulnak..remelem segitettem ha irsz ram szivesen visszairok!!Fel afejjel!!Mindenkinek van az eleteben jo idoszakok is!!csak ne varj el semmit..bizz bennem!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!