Tudnátok írni szomorú történeteket?

Mondd el,hogy miért gondolod azt,hogy jó életed van?

Miért gondolod azt,hogy rossz életed van, mivel azt irtad,hogy depressziós vagy?

Arra gondolj mindig,hogy mennyire jó,hogy egészséges vagy.Gondolom nem kell leirnom,hogy miért.

Egy pillangó és egy démon egyazon tó két partján élt. A pillangó fiatal nő volt, a démon helyes ifjú. A fekete nő gyakran sétált egyedül a tóparton, így találkozott a férfival. Hosszú ideig csak hallgattak együtt, aztán csillagokat néztek a fűben fekve. Néha beszélgettek, néha hallgattak. Egy kicsit mindig közelebb kerültek egymáshoz. A pillangó helyet foglalt a démon mellett. Együtt sétáltak a víz körül. Állandó társak lettek egymás oldalán.

Egy nap a tó mélyéről felbukott egy szirén. Gyönyörű, szőke lány volt, mézédes hangú, szép szemű. Fésülgette aranyhaját, sóvár pillantásokat vetett a partra, a démon felé. Fürdőzött a csillagok fényében, amik széppé tették, de szebben ragyogtak a szerelmes pillangóra a tó partján. A szirén ekkor énekelni kezdett, egyenesen a démonnak. Nevetett rá, a hajával játszott. Addig tündökölt előtte, amíg szép szavakkal, a teste ringásával, mosolyokkal és simogatásokkal el nem szédítette a férfit. Mindent megtett, amire a pillangó képtelen volt, bárhogy vágyott rá.

De az, hogy magára vonja a figyelmét, a szirénnek nem volt elég. Mind többet és többet kívánt a démonból. Előbb a figyelmét, aztán a csókját, végül a szeretetét, vak szerelmét akarta. Addig sugdosott neki a tó közepéről, amíg teljesen elvette az eszét: megígérte, hogy amint végez a pillangóval, megszabadul a habokból, és békét lel a karjában. A démon hajlott a szavára, de érzéseit nem mutatta. Újabb holdfénytáncra hívta a pillangót, aki csendesen andalgott az oldalán. A démon a vízpartra vitte őt, ott megálltak, megcsodálták a csillagokat.

Szépek, mondta a démon a nőnek, akárcsak te. Mindig gyönyörködtem a csillagokban. De távol vannak, és hidegek, nézett rá, megfagynék mellettük, nem élhetek velük. Te is ilyen vagy, pillangó, távoli és hideg. A keze a nő derekán pihent. A pillangót holt súlyként húzta le két béna szárnya. Nem kell a távolságod, nem kell a hidegséged. A legfényesebb csillagot, a Napot kívánom.

Ezt mondta, amikor magához ölelte a pillangót. A nő nem adott hangot, vér folyt le a száján.

A Napot akarom, Esthajnalcsillag, mondta a démon. Átnézett a kedvese válla fölött, a tó gonosz hölgyére. Elengedte a fekete nőt, aki élettelenül csúszott le a kardjáról. A démon közömbösen nézte a pillangó testét a nedves fűben.

Látod, nem voltál elég nekem.

Most írtam, hatalmas szimbolikával a saját életemről. Ha ettől kevésbé vagy nyomorult, nagyon szívesen.

Ez a barátnőmmel történt meg:

Kicsi volt még, hat éves lehetett. Imádta a dédimamáját. Karácsonykor a rokonság mindig hozzájuk utazott. A barátnőm nagyon várta már, hogy találkozzon a dédijével. Nagyon izgatott volt, számolta a hátralévő órákat a dédije érkezéséig, sok ajándékot készített Neki, becsomagolta, stb. Megérkezett a rokonság, de a dédije nem volt ott...

Teljesen le volt törve, a szülei azt mondták, hogy nem ért rá... Mikor már mindenki hazament, a szülei elmondták Neki, hogy a dédije meghalt...