Ti hogy bírtátok feldolgozni egy halálközeli élményt?

Tehát akkor a kérdésed az, hogy hogyan dolgoztunk fel egy olyan élményt, amikor csak egy hajszál választott el a haláltól?

Hát ilyen sajnos nekem is volt. Valamikor még régen ugyanis megpróbálkoztam a búvárkodással. Palackom nem volt, csak szabadtüdős lemerülésekről volt szó. Biztonsági okokból mindig kötéllel merültem, hogy ha valami történne, akkor fel tudjanak húzni. Az egyik alkalommal nem vittem kötelet, hiszen nem volt szándékomban mélyre merülni. Lementem vagy három méterre és csak úgy gyakorlásképpen csináltam két, vagy három „bukfencet“ majd fel akartam jönni. Ahogy jövök fel, egyszer csak azt érzem, hogy egyre hidegebb a víz (itt meg kell jegyeznem, hogy a víz annak ellenére, hogy állóvíz volt, elég zavaros volt, mert a közelben veszteglő hajók felkavarták az iszapot az aljáról és pár centiméternél tovább nem lehetett benne ellátni). Ha hidegebb, akkor nem felfelé úszok, hanem még mélyebbre. Az a pár bukfenc miatt elvesztettem a tájékozódásomat, kissé elszédültem és most nem tudom merre van fel és le. Ha várnák egy kicsit, akkor már visszanyerném és fel tudnák jönni. A probléma ellenben az volt, hogy már nem volt levegőm, annyi semmiképpen sem, hogy kivárjam, amíg a szédülés elmúlik. Volt még kb. 10 másodpercem ahhoz, hogy feljöjjek, több nem. Most akkor mi legyen? Gondolkozni sem volt idő, ez már nem fért bele. Megpróbáltam körbenézni és akkor úgy tűnt, mintha az egyik irányból a víz valamicskével világosabb lenne, de csak alig észrevehetően. Akkor ez azt jelentené, hogy arra kell úsznom, amerre a víz világosabbnak tűnik, mert arra van a felszín. Elkezdtem úszni, miközben a szédülés hatására olyan érzésem volt, hogy nem felfelé úszok, hanem valamerre oldalra és nem erre kellene. Tudtam, hogy ha tévedek, akkor nekem annyi. Ennek ellenére tovább úsztam a „rossz“ irányba az érzéseim ellenére, amik minden tempóval egyre csak fokozódtak, ahogy a levegő fogyott. Pár másodperc múlva már fenn voltam. Nem tudom leírni azt az érzést, amíg felértem, de ennél kegyetlenebb dolgot azóta sem tudok elképzelni. Kijöttem a vízből és senkinek sem szóltam egy szót sem. Csak annyit mondtam, hogy mára befejeztem.

Hogy hogyan dolgoztam fel? Erre nehéz választ adni. Talán nem is dolgoztam fel, csak egyszerűen leblokkoltam annak az érzésnek a felidézését, amit akkor átéltem. Ugyanis ezt az érzést azóta sem tudom felidézni, az eseményt igen, de az érzést már nem (legfeljebb csak valahogy homályosan). Talán ez a szerencsém.