Ti hogyan éltétek meg a tegnapi nemzeti gyásznapot?

Nekem van két húgom, még középiskolás mindkettő, szóval a családunkat eléggé megrendítette a hír, vasárnap beszélgettünk róla itthon, de ennyi. Az egyik húgom tegnap a gyakorlati helyén dolgozott, a másik pedig feküdt itthon betegen, szóval nem vettek részt iskolai megemlékezésen.

Én pedig tanultam a szigorlati vizsgámra, azt se tudtam, milyen nap van. Nem gondoltam az áldozatokra, élem a saját életem, de ettől függetlenül nyomon követem az új információkat, amik kiderülnek a balesetről.

Nagyon fogtok utálni a válaszomért, de engem idegesített.

A kollégákkal beszéltünk erről, és én voltam az egyetlen "érzéketlen rideg jégkirálynő", aki egy könnycseppet se morzsolt el 16 idegen gyermekért.

Igen, sajnálom őket, borzasztó a tény, hogy meghaltak, és a mód is, ahogyan meghaltak. A kisebbik öcsém pont gimis, akár vele is történhetett volna.

De nem történt.

Szóval ismételten kérdezem, hogy miért kell ebből ekkora nemzetiszínű undormányt csinálni? Néhány embernek olyan megnyilvánulásai vannak, mintha kifejezetten örülne neki, hogy "végre" velünk, magyarokkal is történt tragédia, és bebizonyíthatjuk, hogy van nemzeti gyász meg nemzeti szolidaritás, juhuhúúú.

Fuj.

Aki pedig napok óta a tragédia hatása alatt van, és sír, azt most rögtön el kellene tiltani az internettől és a tévétől, mert ha rájön, hogy az országunkban mennyi éhező, nélkülöző, szenvedő gyerek él vagy hal meg, akkor rituális harakirit fog elkövetni.

Plusz az áldozatok családja. Én már vesztettem el fontos embert, és aki álszentként odapofátlankodott úgy, hogy a halottal beszélt életében két szót, majd zokogott nekem, hogy mennyire sajnálja, azt addig ütöttem volna, amíg mozog. Szóval nem tartom valószínűleg, hogy a szülőknek, testvéreknek jól esik, hogy az egész ország az ő halottjukat siratja.

Szóval igen, egy átlagos nap volt, bár, ha nem ömlött volna ez rám mindenhonnan, akkor valószínűleg át tudnám érezni. Mindenesetre köszönöm, hogy leírhattam a véleményem.

"Milyen kedves, hogy mindenki fel van pontozva, pedig eltérő válaszok jöttek."

Ennek kellene a normálisnak lennie egy ilyen kérdésnél, ahol csak szubjektív választ lehet adni.

Számomra átlagos nap volt. Csak onnan tűnt fel, hogy történt valami, hogy elmaradt a reggeli rádióműsor. És később rákerestem, hogy miért nem volt, akkor olvastam a híreket a balesetről.

Amúgy gyertyát nem gyújtok meg nem imádkozok meg semmi ilyesmit nem teszek, amikor olyan valaki hal meg, akit én nem ismertem. Tehát természetesen most sem tettem. Persze szomorú, ami történt, de attól semmi sem változna, ha én otthon ültem volna és pityeregtem volna egy szál gyertya fölött. Sőt, ha megtettem volna, minden egyes nap meg kéne tennem, hiszen minden nap halnak meg emberek, köztük gyerekek is. Nem hinném, hogy ezen az eseményen bárkinek fel kéne ragadnia, aki személyesen nem érintett. Inkább örüljön mindenki, hogy nem vele vagy a hozzátartozójával történt és éljen boldogan bele a világba, ameddig még van ideje. Felesleges szomorkodásra pocsékolni az idődet, az sem a már elhunytakon nem segít, se azt a tényt nem változtatja meg, hogy előbb-utóbb mindannyian meghalunk valahogy.