A vallási fanatikusok fantáziavilágban élnek vagy mi?

Nemcsak a terroristákra gondolok, akik úgy hiszik, hogy ha öngyilkos merényletet hajtanak végre, a mennybe kerülnek. Keresztények között is akad. Még régen olvastam egy könyvet (Tízezer könnycsepp), melyet egy félig amerikai, félig koreai nő írta meg az életét. Fanatikus nevelőszülei voltak, akik az Úrnak tudtak élni. A könyvet a Biblia ellenségének tekintették, a szabad gondolkodás is bűn volt, még saját véleményük se lehetett. Mindig a gyereket hibáztatták mindenben, még akkor is, ha nem ő tehetett semmiről. Ha csúfolták az iskolában, a szülők azt mondták, a szenvedés fontos. Olyan emberhez adták férjhez, aki gyakran verte őt, de a szülők csak annyit mondtak neki, hogy imádkozzon az Úrhoz, hogy jó feleség legyen belőle. Így az írónő tudta, hogy csak úgy lehet meggyőzni őket, ha Istennel kapcsolatos dolgot mond. Amikor kijelentette, elválik erőszakos férjétől, kérdezték tőle, mit gondol erről az Úr. Azt felelte (vagyis hazudta), hogy az Úr azt mondta, csak úgy védheti meg a gyermekét, ha elválik. El is hitték a szülők!

Egy barátnőm mesélte, hogy volt egy idős nő, aki sokszor lopkodta a virágokat a házak előtti kis kertecskékből. De a parkból is lopott néha. Egyszer, amikor arra járt, látta, hogy az az idős nő éppen virágot lopott, egy nő odasétált mögéje és ezt mondta: "Isten szeme mindent lát!" Úgy megijedt, hogy kidobálta a kihúzgált árvácskákat a kosarából és elmenekült. Még hátra se nézett! Kiderült, hogy a nő ismerte az öreget, mert az a szomszédja volt, aki vasárnaponként látogatta a templomot, mivel vallásos volt.

Szóval az ilyen fanatikusokról mindig azt olvasom, hogy mindig azt gondolják, hogy "az Úr kegyes volt hozzánk", "az Úr küldött", "majd a Jóisten megadja", stb. És mindent elhisznek, ami vele kapcsolatos.

Mintha fantáziavilágban élnének, mint a gyerekek, akik azt képzelik el, hogy éjszakánként mászkálnak a szörnyek meg ilyesmik.

(A Trónok harcában is ezért utálták a Verebeket, mert azok is ilyen fanatikusok voltak.)