Milyen egy tipikus Budapesti?

Nincs olyan, hogy tipikus budapesti.

De én például akkor megyek tovább, ha olyan kinézete van az illetőnek, mint aki pénzt akar kérni, mert ha leállok akkor nem lehet őket levakarni, a pénztárcám meg egészen biztosan nem veszem elő előttük.

Tisztességes külsejű embereknek (többnyire útbaigazítást szoktak kérni) szívesen megállok, mert nem félek attól, hogy kirabolnak.

Olyan még nem fordult elő, hogy valami baleset, rosszullét mellett elsétáltam, ahol szükség lett volna a segítségemre, de ha megtörténne, akkor valószínűleg megállnék, bár valószínűleg csak annyit tudnék segíteni, hogy mentőt hívok...

Nem a kérdésre válaszolok, csak ha szabadna két megjegyzést tennem elöljáróban az efféle közvéleménykutatásokra:

1. Az az embertömeg, aki a 4-6-oson és a belső albérletrengeteg jó 10 km-es környékén tolog - és akikről a vidékiek a pesti csípős benyomásaikat rendszeresen le szokták szűrni - azok között egy darab "pestit" nem fognak látni, legfeljebb a pár éve felkerült vidéki társaikat.

2. Ha megpróbálsz a munkahelyedről a lakásodig eljutni, vagy csak keresztüljutni egy aluljárón, 18-an fognak eléd állni, hogy segíts a megnyomorított életükön. Csak egy pár forint kéne... vesebeteg vagyok, és nincs pénzem felutazni a kezelésekre... látja, nem evett a gyerek három napja, és nagyon fázunk, tudna-e adni bármilyen ennivalót, itt a bolt vegyen valamit, kérem, könyörgöm... fiatalember, kiváltaná-e a gyógyszeremet, 85 éves vagyok, nagyon fáj a lábam, még 150 forint hiányzik hozzá, nem tudom a nyugdíjamból kifizetni... És hiszed, vagy nem, vannak még olyan emberek, aki ezt sorban megcsinálják. De egy idő után már ők sem képesek mindenre. Ha mindenkinek adsz egy 100-ast, aki kér tőled egy nap, mire hazaérsz elosztogattad a napi fizetésed. Van, akinek van közben lelkiismeret-furdalása, és bizony sokaknak nincs, de kénytelen vagy magtanulni az ötszázadik ilyen segélykérő szituáció mellett elsétálni, mert mindenki problémáját nem bírod már magadra vállalni. Sajnos ez van.

Nem szeretem az általánosítást.

Most épp kismama vagyok, már jó nagy, látványos pocakkal. Néha Pestre is fel kell utaznom. Volt, hogy az öreglány majd felpréselt a kapaszkodóra a buszon, és látszott, hogy abszolút direkt csinálja. Meg volt olyan is, hogy a tetovált rocker, kb. 16 éves srác haptákba ugrott a villamoson, hogy "tessék leülni a kismamának!".

Az emberek mindenfélék, teljesen mindegy, hogy a világban hol jársz. Az inkább csak rajtad múlik, hogy melyik oldalra vagy hajlandó jobban odafigyelni.

Én egy tipikus budapesti vagyok.

30 évig éltem ott.

12 éve vidéken.

Itt vidéken utálnak.

Nagyképűnek tartanak, aki nem beszél itt senkivel, hülyének néznek, mert sétáltatom a kutyánkat, vacak autóval járok, akin itt röhögnek emiatt, és nem értik ha mondom azt, hogy el szeretnék innen már költözni.

Az ember sose szakadjon el abból a környezetből, ahova született, mert az élete egy szenvedés lesz, és csupa kérdőjel.

Nincs ilyen. Az emberek nem egyformák. Viszont kiváló tükrök: ha kedvesen és udvariasan fordulsz valakihez, az úgy is fog reagálni, bárhol a világon.

A bunkók aránya mindenhol ugyanakkora.