Vajon szándékosan populizálják a "hobo" "hippi" kultuszt, hogy az milyen menő és nyugatias? Közben több (szerencsére kis arányban) ismerősömből is a szemem láttára lesz drogfüggő zavart hajléktalan.
Figyelt kérdés
2016. dec. 3. 12:37
1/4 A kérdező kommentje:
Szóval én arra gondoltam, hogy lehet, hogy a hatalom direkt röhög a markába látván, hogy a fiatalok a "semmibe, önellátásba, vegán életmódba, stb" menekülnek ahelyett, hogy tennének valamit.
2016. dec. 3. 12:38
2/4 A kérdező kommentje:
Mivel ez az egész főleg hollandiából indul ki, arra is gondoltam, hogy a holland fiatalok lezüllesztése is szintén cél, hiszen hollandia gazdaságilag és stratégiailag erős pontja az uniónak, de mégsem annyira konok mint belgium. És ugye, ha az elvetett magokat rohasztják el. (fiatalok) nem fog gyümölcsözni a kert.
2016. dec. 3. 12:45
3/4 A kérdező kommentje:
Voltam hollandiában és nem tetszett amit ott láttam.
2016. dec. 3. 12:45
4/4 anonim válasza:
Az önellátás és a vegán életmód szerintem nem semmi, hiszen ha mindenki önellátó lenne vége lenne a fogyasztói társadalomnak és akkor már legfeljebb az fölött gyakorolhatnák a hatalmat, aki fölött joguk van, saját maguk fölött. Az már nagyobb problémát jelent hogy többnyire azok akik egy ilyen kommuna tagjai szeretnének lenni, még nem jutottak messzire az önismeretben, vagy csak azt gondolják magukról hogy igen. Én látok lehetőséget az ő elképzeléseikben is, csak ahhoz ugye hogy olyan szinten megtanuljunk együttélni, ahhoz mindenkinek el kell érni egy olyan érettségi szintre, hogy a közösség érdekeit tartsa szem előtt, nem a sajátjait. És ebben semmilyen pszichedelikum nem fog segíteni, azok lehet hogy megmutatnak valamit, de megvalósítani nem fogják senki helyett. Egyébként a többség csak szórakozásból aggatja magára a hippi/goás szerepet. Akiket pedig egy ilyen fesztiválon megérint egy felsőbb szellemiség, az hatalmas fordulatot fog venni és ők lesznek azok akik elköteleződnek a tudatosodás különböző útjai mellett. Az pedig hogy szándékosan népszerűsíti a hatalom vagy nem, az mindegy ha nem kérsz belőle. Egyébként jó hogy vannak ilyen bulik, mert egy füves divatraszta máshol nem sűrűn fog találkozni egy 30 éve gyakorló jógival, aki rávezeti arra hogy amit csinál az nem szükségszerűen előre visz... Vigyázni kell a hippi kultusszal, mert egy nagyon tág fogalom, megtalálható benne a mennyország és a pokol. Elmehetsz mondjuk Ozorára és rászokhatsz az mdma-ra és azonosulhatsz mindenféle eszmével, de ugyanitt megtanulhatod egy hét alatt a tai chi 48 lépését.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!