Hogy fogadhatnám el magam? Mit tegyek, hogy ne utáljanak?

Sziasztok!

Nagyon magányosnak érzem magam.Gyerekkorom óta megkülönböztetést kapok a szüleim részéről is. A tesóm a kedvenc ,én meg elvoltam hanyagolva érzelmileg, nem kaptam soha új ruhát stb. Az iskolában ki voltam nézve, a személyiségem úgy érzem,hogy utálták,ha már a saját szüleim se bírtak más miért bírna? Csendes,visszahúzódó lány voltam mindig,aki alig mer megszólalni is.Sokakat ez irritált alapból. Bátortalan is vagyok és gyáva..de igyekszem,próbálkozom. A középiskolában szintén áldozattá váltam,hol testileg,hol lelkileg bántottak. Barátaim azért akadtak,akik mellém álltak abban az időben. A tanárok is hülyének néztek,azt mondták,hogy egy szakmám sem lesz annyira hülye vagyok. Mára diplomás vagyok 2 nyelvvizsgával. De ezek a sérelmek megmaradtak és mivel úgy érzem senki nem szeret,ezért undorodóm magamtól is,ami miatt bulémiás lettem...kegyetlen nehéz ezzel együtt élni. Most munkát keresek,de már félek,mert ott is úgy viszonyultak hozzám,amikor voltam gyakorlaton. Pszichiátrián voltam a gondommal,de nem törődtek velem,csak a nyugtatókat írják fel.

Valami jó tanácsot tudnátok mondani,hogy ne érezzem azt,hogy csak utálni lehet engem? Valamint,hogy elfogadjam magam ? Próbálok kedves lenni az emberekkel,de úgy látom,hogy az inkább idegesítő a számukra..vagy,ha megnyílok. Ők csak 1-1 szót szólnak hozzám..én érzem kínosnak így.

25/L