Mit kezdjek az életemmel? Mit tanuljak? Más is érzett így?
Figyelt kérdés
Ebben az évben lettem 10. osztályos. Konkrét célom sosem volt, ellenben sok mással, akik már óvodában tudták, hogy mit szeretnének csinálni. Általános végén nagyon tetszett az informatika, ezért a matekos osztályt választottam egy gimnáziumban. Na de igen, az elmúlt év folyamán rájöttem, hogy gyakorlatilag egyáltalán nem érdekel a matek. Meg úgy a többi tantárgy se. Viszont idén kéne valamilyen faktot is választani. Sajnos a matek kötelező, így csak egyet kell választanom, de nem igazán tudom mi legyen az. Ami mostanában nagyon érdekel, az a filmek világa, és talán a social media. Azt viszont nem tudom hogy ezeken belül merre tudnék elindulni, merre tudnék továbbtanulni, és persze egyáltalán hogy ezeken belül mi az, amit érdemes lenne csinálni. Továbbá attól is félek, hogy ez is csak egy pillanatnyi fellángolás, ahogy az informatikai érdeklődésem is volt. Szóval nem tudom, teljesen tanácstalan vagyok. Motivációm sincs, nem látom a célt, hogy miért tanuljak meg egy rakat felesleges maszlagot.2016. okt. 17. 21:15
1/3 anonim válasza:
Beszélj ismerősökkel/ismerősök ismerőseivel, hogy mik a tapasztalatok olyan területeken, amiket említettél, ha ismertek ilyesvalakit. Ha érdekel, van médiatudomány szak (bár hozzáfűzném, őket semmibe sem nézik), de próbálj utánaolvasni dolgoknak online. Gyakorlatilag a videók tárháza végtelen, ahol az emberek megmutatják, hogy dolgoznak, mik a tapasztalataik egyes munkákban.
És nem, ne aggódj, sokan nem tudják, mik akarnak lenni még 11-ben sem, de nem árt, ha valamilyen általános elképzelésed van az irányról.
2/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ, hasznos volt. Még sodródom az árral, lesz ami lesz.
2016. okt. 17. 23:30
3/3 anonim válasza:
Sokaknak életük végéig se derül ki mik szeretnének lenni. Ha egyébként megy a matek, akkor csináld végig, akkor is, ha nem érdekel. Később is tanulhatsz bármit mellé. A filmiparból itthon nem lehet megélni, külföldön sem könnyű. Informatikusként viszont boldogulni fogsz, aztán mellette hobbiként próbálkozhatsz majd mással is, és ha bejön, átnyergelhetsz más szakmára is. A legfontosabb, hogy legyen egy szakmád, amiből meg tudsz élni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!