Szerintetek a munkának önmegvalósításnak kell lennie, vagy csak egy eszköznek hozzá?

Hát ezt nevelték belénk, tanulj, és talán jobb életed lesz, olyan munkád, amit szeretsz. Itt a generációs eredménye:D

Egyébként én is így vagyok, mondjuk régen lehet a pénzre mentem volna, de miután kiderült, hogy autoimmun eredetű betegségem van már máshogy állok a stresszhez meg az élethez.

Alapvetően ha jól érzem magam valahol, meg tudok élni, ha szűkösen is, de nem kell nélkülöznöm olyan szempontból is, hogy meg tudok fizetni egy mozit, stb. Akkor minek tegyem tönkre magam ilyen fiatalon?

Nyugdíjam úgy se lesz, ráérek akkor lélekölő sz-r munkát vállalni, mikor éhes szájakat kell etetnem.

Hát figyelj én személy szerint fontosnak tartom az önmegvalósítás kérdését viszont azért nem árt reálisan is megközelíteni a dolgokat.

Hogy saját példával éljek: nekem nagy álmom, hogy forgatókönyvíró legyek, ám ezzel itthon nem valószínű, hogy meg tudnék élni (sőt). Éppen ezért mielőtt megvalósítanám ezt tervben van, hogy elvégezzek egy OKJ-s képzést, valamint azt követően egy óvodapedagógia szakot valamelyik egyetemen. Amint ezek megvoltak jöhet az a szak aminek jönnie kell. Így minden bizonnyal el fogok tudni helyezkedni és ha máshogy nem is hát hobbi szinten tudok élni az álmaimnak.

Csak annyi, hogy nem vagyunk egyformák. Mindenkinek vannak fontosabb, kiemeltebb életterületei, ami jobban foglalkoztatja, míg mások nem olyan hangsúlyosak.

Engem kora harmincasként leginkább az bosszant, hogy folyton nyomják, hogy harminc éves korodra érj el mindent az életedben, akárhonnan indulsz el. Legyen házad, autód, legyél sikeres a munkában, keress egy valag pénzt, legyen családod, gyerekeid, mert ha ezek közül valami is hiányzik, akkor nyomi vagy.

Például a férjem inkább olyan alkat, mint te: neki sincsenek nagy ambíciói, nincsenek komoly szakmai törekvései, amit ebben az ügyben megtesz, az inkább csak eszköz számára. Neki a családja a fontosabb, miattunk dolgozik, láthatóan ebben teljesedett ki és ettől boldog. Persze az neki is fontos, hogy olyan munkát végezzen, amiben vannak sikerélményei és nem undorral kell hozzá felkelnie, de ennyivel "beéri". Én karrieristább beállítottságú vagyok, nem is értettem sokáig, hogy ez neki miért elég, hogy nincsenek "álmai". Pedig vannak, de neki a munka inkább csak eszköz, mint cél, ellentétben velem. De ugyanúgy ő sem érti, hogy én meg miért válogatok, hogy miért nem tudok olyan könnyen találni egy jó, nekem való hivatást, amivel elvagyok. Mert nekem meg nem elég csak úgy ellenni a munkámban. Ilyen vagyok.