Akiknek a tinédzser korszakuk párkapcsolat és szerelem nélkül telt, nem bántátok meg később?

17 évesen volt először párkapcsolatom, ami őszintén szólva nem úgy sült el, mint szerettem volna. A tipikus, bármit megtennék típusú tacskó voltam már akkor is, de sose sikerült bizonyítanom, hogy méltó vagyok hozzá, és lévén távkapcsolat volt az is, ritkán láttam, és mivel ő is, ezért nem volt hajlandó megbízni bennem.

Végül megcsalás lett a vége, és ezek után nem tudtam bízni hosszú ideig senkiben. Szar volt felkelnem úgy, hogy tudtam hogy az exem is benne volt, és csak sírni magamat tudtam kínozni, hogy ilyen szerencsétlenül jártam.

Megpróbáltam már akkor lépni, de akikre szemet is vetettem volna, foglaltak voltak, én pedig megfogadtam hogy nem fogok szerelmi háromszögekbe kerülni.

Azóta már lassan három év telt el, most először érzem azt, hogy tudok bízni valakiben, és amint erre rájöttem, már nem bántam semmit. Minden szar érzés odalett.

A mostani lánnyal nem tudom, hogy sikerül-e összejönnöm, de annyi biztos hogy nagyon jó hatással van rám, és legszívesebben azt kívánnám, hogy legyen minden lány csak tized olyan, mint ő, és már nem kéne búslakodni a múltja miatt senkinek. :)

hát én bánom, főleg, mert összejöhettem volna valakivel, akibe szerelmes voltam, de a döntő pillanatban megijedtem és elfutottam. MIÉRT???

ma már nagyon máshogy csinálnám, de fiatalon olyan nehéz.