Miért nem hiszi el senki hogy segítség nélkül jutottünk el oda ahol vagyunk?

A szülők sem segítettek? Nincs a családban olyan, aki rendszerváltáskor kivette a részét a közvagyonból és abból csinált pénzt? Nem csaltok adót, mindent szabályosan csináltok?

Gyakorlatilag amit felsoroltam, az a tehetősebb emberek 90%-ra igaz. Ha rátok nem, akkor gratulálok, ritka vagy mint a fehér holló és ne foglalkozz a többi emberrel.

Magasról szarni kell arra, mit mondanak mások, mert akármit teszel, úgyis leszólnak.

Olyan ez, mint amikor nekem azt mondják hogy "szerencsés vagy, hogy jó állásod van, szerencsés vagy hogy egyetemre mentél". Holott ez nem szerencse, nem keveset küzdöttem ezekért a dolgokért. Persze másnak akinek inkább a bulizás volt az első meg a haverok, annak könnyebb áthárítani a felelősséget és nem felvállalni hogy szart a saját életére.

Másrészt nincs törvénybe írva, hogy csak önállóan szabad boldogulni, és nem lenézendő az sem, akit segítettek az életben.

Mert sokan segítséggel vesznek autót, segítik őket anyagilag. Vannak emberek akik nem akarják elhinni, hogy kitartással is ellehet érni az céljainkat/álmainkat. A legtöbben csak sodródnak az árral, meg nyavalyognak. Várnak valami csodára, hogy majd holnaptól más lesz. Nekik könnyebb azt gondolni, hogy csak azért van jobb életed mint nekik, mert te szerencsésebb vagy.

Engem például azért irigyeltek mindig, mert vékony vagyok, hogy biztos genetika. Közben szerintem csak szimplán kisebb adagokat eszek mint az átlag (nem diétázok), és nem jár egész nap az evésen az eszem. És ez a többi vékony ismerősömről is elmondható.

Az emberekből hiányzik az önkontroll.