Normális hogy újra gyerek szeretnék lenni?

25 éves vagyok, dolgozok, külön élek, eltartom magam, és hogy őszinte, legyek utálom az egészet. Utálok felnőtt lenni. Ennyi idősen lassan már a családalapításon kellene gondolkoznom, de én inkább arra vágyom, hogy újra gyerek lehessek. Otthon akarok élni a szüleimmel a régi biztonságos életem, amikor semmivel se kellett törődni, csak a tanulással. Hiányoznak a családi nyaralások, a közös kirándulások, összejövetelek, és az anyagi biztonság is. Most is meg tudok élni a fizetésemből, de nincs meg az az érzés, hogy bármi történjen is, nem kell aggódnom, mert van aki megoldja helyettem a problémákat, valaki mindig mellettem áll, támogat. Tudom furcsán hangzik, de az is hiányzik, hogy valaki megóvjon a világ rossz dolgaitól. Például gyerekként, ha valami rossz dolog történt, a szüleim nem mondták el, hogy ne zaklassanak fel vele, nem hallottam ismerősöktől meg a híradóban sem ilyen szörnyűségeket, hogy kit öltek meg, erőszakoltak meg, raboltak ki, stb. Valahogy az egész világ egy sokkal biztonságosabb helynek tűnt.

Aztán ahogy elkezdtem felnőni, ezekkel sorra kezdtem szembesülni, és szépen kiábrándultam a világból. Kezdek belefásulni a hétköznapokba, sokszor úgy érzem, már nem is vagyok ugyanaz az ember, tele tervekkel és vágyakkal, aki gimiben és egyetemen voltam. Nagyon félek a jövőtől. Szeretnék újra gyerek lenni, hogy minden olyan legyen mint régen, bár ez tudom hogy lehetetlen.

Normálisak ezek az érzések ebben a korban? Túl tudja tenni magát rajta az ember?